2008. december 20., szombat

Párbeszéd a pisilésről

2 perce hangzott el:

Anya: "Geri, volt egy kis kipisilés a lánywécében?"
Geri: "Igen, de feltöröltem a gatyámmal és beraktam a szennyesbe."
Anya: "Az alsógatyáddal?"
Geri: "Neem. A felsővel"

2008. december 19., péntek

Karácsonyi előadás az oviban

Bocsánat a késlekedésért, de csak most készült el Geriék műsora. Ime:



Nagyon jó lett! Látszik rajta, hogy sokat foglalkoztak vele és a gyerekeknek is tetszett. Megkockáztatom, hogy jobb lett mint a tavalyi. Számunkra biztosan, mert tavaly Geri végig rendetlenkedett, meg zavarta a többieket is. Most viszont szépen énekelt, verselt. Köszönet a műsorért, a felkészítésért!

Pancsiék Karácsonyi Műsora

Bocsánat. Csak most lettem kész a vágással és a feltöltéssel, de végre látható a video! Ime:



(Panni a jobb szélen van, farmermellényben és kucsma-szerűségben, mivel ő egy "pásztor" szerepét alakított a Bethlehemezésben)

Ime a 401. bejegyzés

Ez a NÉGYSZÁZegyedik bejegyzés. Mi mással tudnám emlékezetessé tenni, mint megemlékezni arról, hogy annak idején a Böszörményi úton a 401-es szobában volt alkalmam eltölteni pár évet ...

viszont találtam egy érdekes belga webhelyet is most. Ezt: ki.kapja.be Komoly. Nem átverés. Menjetek és szavazzatok!

2008. december 18., csütörtök

Nyári vágy

Szeretnék nyáron kirándulni egyet Imolával. Már ki is néztem egy utat:

View Larger Map

19 nap alatt 3.500 km ... nyujorki érkezéssel, meg 2 nap ottléttel, aztán repcsivel friszkóba, és irány Kalifornia meg Arizona meg Nevada ...
Auguisztus 17-31 közöt kijönne az egész 4.000 euróból -> ez soknak túnik, viszont, ha szt veszem, hogy kevesebb mint 110 euró / fő / nap és ebben benne van a szállás, repülőzés, autóbérlet, akkor már mindjárt nem is olyan szörnyen sok ...

Itt az eredeti ajánlat: http://www.jandoets.nl/autotrips/west-usa/new-york-en-gouden-staten-florida/3462_new-york-en-gouden-staten-florida-detail.html

Hátha összejön ...

2008. december 16., kedd

Fwd: CONGRATULATIONS YOUR EMAIL ID HAS WON (£500,000.00)

Na, most meg a mikroszofttól nyertem 500000 angol fontot ... ha így megy tovább nem tudom, mihez kezdjek ... :) Ha azért kell valakinek viheti ...

---------- Forwarded message ----------
From: AGBASI, CHIJIOKE <CRAGBASI@usca.edu>
Date: Sun, Dec 7, 2008 at 11:34 AM
Subject: CONGRATULATIONS YOUR EMAIL ID HAS WON (£500,000.00)
To:


Microsoft Award Team
20 Craven Park, Harlesden
London NW10, United Kingdom.
Batch number: 12/25/0340
Ref number: MSN-L/200-26937
Winning number: TA09788
 
Microsoft Award Notification
 
This is to inform you that you have won a prize money of FIVE HUNDRED THOUSAND POUND (£500,000.00) for the New Edition 2008 Lottery promotion which is organized by YAHOO LOTTERY INC & WINDOWS LIVE.
 
YAHOO & MICROSOFT WINDOWS, collects all the email addresses of the people that are active online, among the millions that subscribed to Yahoo and Hotmail we only select five people every Month as our winners through electronic balloting System without the winner applying, we congratulate you for being one of the people selected.
 
PAYMENT OF PRIZE AND CLAIM
 
You are to contact your Claims Agent with immediate effect to faciliate the protocol of your winning prized before the  date of Claim, Winners shall be paid in accordance with his/her Settlement Centre Prize must be claimed not later than 15 days from date of Draw Notification after the Draw date in which Prize has won. Any prize not claimed within this period will be forfeited.
 
These are your identification numbers:
 
Batch number...................12/25/0340
Reff number.......................MSN-L/200-26937
Winning number...................TA09788
 
To begin your claim please contact our licensed and accredited agent assigned to you:
 
Mr. Terry Martins
(VERIFICATION DEPARTMENT MANAGER)
Email:
mr_terrymartins19777@live.com
Tel: +44-703-190-1875
     +44-703-194-0884
     +44-703-190-6891
     +44-703-197-4923
Fax: +44 870 471 6651
 
You are therefore advised to send the following information to the claims agent to facilitate them and in order for them to have access in proceeding with the transfer of your funds to your nominated bank account.
 
1. Full name............
2. Country..............
3. Contact Address........
4. Telephone Number.......
5. Marital Status.........
6. Occupation.............
7. Company..............
8. Age....................
 
Msn Lottery Prize must be claimed not later than 15 days from date of Draw Notification after the Draw date in which Prize has won. Any prize not claimed within this period will be forfeited.
 
Congratulations!! once again.
 
Yours in service,
 
Mr. Rachel E Smith
(Operation Manager)

2008. december 14., vasárnap

Fwd: Fw: A magyar nyelvről és írásról a nagyvilágban

Rajtam ne múljon, megosztom Veletek a bölcsességet. De azért vigyázzatok, nehogy hanyatt essetek amikor a glória fényessége elvakít ...

---------- Forwarded message ----------
From: **
Date: 2008/12/14
Subject: Fw: A magyar nyelvről és írásról a nagyvilágban
To: ** ** **


EZ AZ, AMIT MINDEN MAGYAR FIATALNAK MEG KELL TANÍTANI !
A TUDATOT KELL FORMÁLNI.
Kérlek, küldd továbbb!!!!!!!

 
 

 A magyar nyelvről és írásról a nagyvilágban



magyar rovásírás Észak-Amerikában



Érdekes tények nyelvünkről: magyar rovásírás Észak-Amerikában

Tudtad-e, hogy a magyar nyelv legrégibb emlékei közül egy kőbevésett magyar
rovásírás található az észak-amerikai Újfundland (Új Skócia) Yarmout
öblénél? Ezt a 992-ben állított, ma 1005 éves nemrég megfejtett emléket
Amerika első felfedezőiről dokumentálta Tyrkir, aki a vikingekkel együtt
végrehajtott tettett magyar rovásírással, kőbe vésve örökítette meg. Samuel
Laing (1844 London) állapította meg elsőként, hogy Tyrkir magyar volt. Az
izlandi nyelvben a "Tyrkir" a "Turk" megfelelője, amelyet arab, görög és
török források egyöntetűen turkok-ként a magyarok jelölésére használtak.

Ezt az 1700-as években megtalált követ (181 kilós) ma a Yarmout Country
Museum-ban őrzik. A szöveget nem skandináv rúnákkal írták, hanem magyar
rovásírással. Ezt a szöveget 1984-ben Budapesten fejtette meg Szilva Lajosné
és így szól: "/Eric/son járt e hejen is sok tár/sával/".

Tudtad-e, hogy a British Museum könyvtárában a legértékesebb közép-európai
ősnyomtatvány szövege így kezdődik: "Az Ephesom helyeknek yrth Zent Pál
levelének elsew capitoliuma"? Keletkezésének időpontja 1533, és magyarul
íródott.

Tudtad-e, hogy "a Sorbonne egyetem nyelvészei, akik összehasonlításokat
végeztek számítógépek segítségével, a nyelvek ősiségének vizsgálata kapcsán,
hogy mely nyelv őrzött meg legtöbbet az ősműveltség elemeiből, az
ős-etimonokból, alapszavakból, a következő eredményre jutottak: a mai angol
nyelv 4 % etimont, a latin 5 %, a héber 5 %, a csendes-óciáni nyelvek 7 %,
az indiai mundakhol 9 %, a tibeti szanszkrit 12 %, az őstörök, türkmén 26 %,
a mai magyar nyelv 68 % ős-etimont tartalmaz!"

Tudtad-e, hogy ma tudományos kutatásokat végeznek az ősnyelv kérdésében? Mi
magyarok már 200 éve foglalkozunk ezzel, olyan kutatók, nyelvészek,
történészek mint az 1812-ben elhunyt Keresztesi Józseftől, Horváth Istvánon,
Kőrösi Csoma Sándoron, Táncsics Mihályon, Varga Zsigmondon keresztül az
1973-ban elhunyt Pass Lászlóig. Ma Baráth Tibor is "A magyar népek
őstörténete" című munkájában, vagy Kemény Ferenc nyelvész (Oslo), aki
negyven nyelvet ért és tizenötöt beszél, az állítja, hogy a legősibb
eurázsiai nyelv a magyar.

Tudtad-e, hogy magyar családnevek, földrajzi nevek ezerszám fordulnak elő a
világ különböző helyein? A Hawaai-i szigeteken élő Dr. Vámos-Tóth Bátornak
és munkatársai gyűjtésének köszönhetően az azonosított magyar szavak
gyűjteménye egy új tudományágat képvisel, amelyet TAMANA névvel jelölnek.
Eszerint mintegy hatezer eredeti magyar név és névszerkezet fordul elő
szerte az egész világon. Csak egy példa: "Magyar családnevünk, helységnév
Indiában, egy dombvonulat elnevezése Irakban és Libanonban, továbbá hét
földrajzi helyet jelöl Máltán,, települést Tuniszban, Burkina Fasoban, a
Fülöp szigeteken, egy város neve Indiában, településnév a Kaukázusban és az
udmurtoknál, ezen utóbbiaknál éppenséggel az "Almás", "Káldi", "Kocsis", és
"Vajas" települések szomszédságában."

Való tény, hogy bizonyos szavak azonos módon előfordulnak különböző
nyelvekben, de itt nem erről van szó csupán, hanem a feltűnően nagy számú
előfordulásban.

Tudtad-e, hogy nyelvünk ősiségét egy angol nyelvész és irodalmár, Sir John
Bowring, aki sok nyelv mellett magyarul is beszélt, emígyen jellemzett az
1830-ban megjelent "Poetry of Magyar" című verses kötetének előszavában: "A
magyar nyelv messze magasan áll, magában. Egészen sajátos módon fejlődött,
és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb
európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan
fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden
hajlékonyságával és alakíthatóságával.
E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és
legfényesebb emléke... A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb
tünemény! Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét:
..."?

Tudtad-e, hogy a magyar nyelv tömörítő hatása szinte egyedülálló? Hogy
hihetetlenül gazdag, képalkotó képessége van szavainknak, hogy "tárgyas
ragozásával, harminchat mozzanatos, negyvenhat gyakorító, sok-sok kezdő,
müveltető, ható igékkel, főleg pedig igekötőink előre és hátravetésivel,
amivel a cselekvés és az idő boszorkányos árnyalatait és mozzanatait
jelölhetjük. Ilyen bravúrra a világ egyetlen más nyelve nem képes!"
Példa a "néz" ige módozataira: néz, nézeget, nézelődik, nézőben, nézve,
nézvést, nézetlen, nézhetetlen, néztében, nézetében, stb.

Tudtad-e, hogy míg a nagy nyugati világnyelvek legjobb esetben is csak 7
magánhangzót ismernek (az olasz például csak 5-t), addig a magyar nyelv 14
magánhangzót ismer és használ: a-á, e-é, i-í, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű?

Tudtad-e, hogy a nyelvek összehasonlításában mint a legdallamosabb az első
helyen álló olasz és a második helyen álló görög után a magyar következik?
Ezt nem kisebb nyelvtudós, mint Giuseppe Mezzofanti bíboros állította
(1774-1849), aki 58 nyelven írt és 103 nyelven beszélt. Ő maga mondotta,
Ludwig August Frankl költőnek: "Tudja, melyik nyelvet tartom az olasz és
görög után minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés
szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, mert egy
feltündöklő költői lángész még igazolni fogja nézetemet. A magyarok, úgy
látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben..."

Valóban nem tudják, vagy csak kevesen! Hiszen akkor nem sietnének olyan
gyorsasággal átvenni az angolszász szavakat, miközben mindennapi
nyelvhasználatukban fájdalmasan hagyják zsugorodni gazdag szókincsünket,
helyet adva a slengnek, az új zsargon kifejezéseknek.

Irodalom:

* Kiss Dénes: "ŐS-nyelv nyelv-Ős", Antológia Kiadó Lakitelek 1993;
* Cúth János: "A magyarságtudat kézikönyve" 1999.



Egy kis kiegészítés a a fenti üzenethez:



Érdemes alátámasztásul elolvasni Barabási László: "Magyarul gondolkodni"
című könyvét, amelynek rögtön az elején a fentiekre vonatkozó kutatásokról
van szó.



Eszerint különböző korok és országok nyelvészei, történészei jutottak
ugyanarra a következtetésre. Az alap tézis, hogy egy nyelv volt és egy
nemzet (a Biblia is ezt tudatosítja).

A Szovjetúnióban élő- Maár nevű kutató szerint egy ősnyelv, egy szótagnyelv
volt, amelyet aztán különböző irányokba fejlesztettek. Ez a nyelvelmélet azt
állította, hogy a világ összes nyelve egy szócsomagból alakult ki. Maár az
orosz nyelvből indult ki, de egy olyan ősnép létét sikerült igazolni,
amelyhez képest az orosz egy totyis gyereknek felel meg, ezért ,na meg a
bibliai kapcsolódás miatt sztalin elvtárs lomtárba dobatta és a kutatások
nagy részét megsemmisítették.

De sebaj, 1952-ben Morris Swadesh útnak indított egy nyelvelméletet, a
glottokronológiát, amely egy 100-200 szavas listára alapozta feltevéseit,
amely olyan szavakat tartalmazott,amelyek különösen ellenálltak a
változásnak. Összevetették a nyelveket, hány "listás szó" volt bennük. (Maár
féle nyelvelmélet nyugati felfedezése!). Ma már számítógéppel kutatnak, és
mindenki a magyar nyelvben fedezi fel a legősibb szókészlet döntő
meglétét!!!

Mindezekről nem tudhatott Varga Csaba
matematikus,képzőművész,filmrendező,majd a messzi mult kutatója. A világot
járva rájött, hogy a legrégibb időkben írva az emberek, azonos jeleket
írtak, tehát azonos nyelvet beszéltek. Ő is a magyar nyelvhez jutott.
Hihetelen mennyiségű anyagot gyűjtetett be, amit összevetett.  Matematikai
logikával feltárta, hogy a magyar nyelv egy szigorú belső összefüggés-sorra
épül és egy szótaggal jelölt alapfogalomból nyílnak ki a szavak. Anélkül,
hogy hallott volna Maárról, vagy a glottokronológiáról, egy sokkal magasabb
szinten újra felfedezte egy fél század  után azok alapmenetét.

Dr Baráth Tibor egyiptológus, aki a Párizsban székelő Történész
Világszövetség vezetője, a Sorbonne tanára és rövid ideig a kolozsvári
egyetem rektora volt, már fél évszázada megírta, hogy a magyar az ősnyelv,
az alapja a továbbiaknak,  sőt az ősmagyar nyelvet beszélték az ókori világ
birodalmaiban.



A könyv a magyar nyelv elismerői között említi még az alábbiakat:



Oscar Wilde a nagy költő, a nyelv mestere azért tanulta meg a magyart,mert
véleménye szerint egy csodával találkozott.



Grimm a meseíró,az első német tudományos nyelvtan megalkotója szerint a
magyar nyelv logíkus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.



G.B.Shaw azt mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig
tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett
volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna.
Egyszerűen azért, mert ezen a különös,ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta
pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos
rezdüléseit".



Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv
struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika
csúcsterméke".



Teller Ede: "... Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a
magyar".



És még sok-sok érdekesség található a könyvben, sajnos attól tartok, hogy
sem tanítani nem fogják, sem a felséges média nem fogja olyan érdekesnek
találni, mint az sms nyelv gyönyörűségeit, vagy kelemen anna vagy anettka
szekszuális életét!



2008. december 12., péntek

FW: crisis...

>Dear Everybody,
>
> Due to the current financial crisis facing the world
>at the moment, the light at the end of the tunnel will be switched off to
>save on electricity costs, until further notice.
>
> Sincerely,
>
>God

Az év legnagyobb teliholdja - csak ma, csak Nektek

Ha nem hiszitek olvassátok el itt:

Az év legnagyobb és legfényesebb teleholdja december 12-én
http://hirek.csillagaszat.hu/aktualis_egi_esemenyek/20081211-legnagyobb-telehold.html

Vagy akár a NÁZÁnál, itt:
Biggest Full Moon of the Year
http://science.nasa.gov/headlines/y2008/09dec_fullmoon.htm

… hogy mindebből Brüsszelben mi fog látszani, azt nem tudom, mert ha folytatódik ez a párás, nyirkos, felhős idő, akkor nem sok ...

2008. december 10., szerda

Ezúton is, Juditnak!

Ezúton is kívánok, minden kedves - általam ismert, vagy ismeretlen - Judit nevű olvasómnak

BOLDOG NÉVNAPOT!

ISTEN ÉLTESSEN, KEDVES JUDIT!

Alapvető elvek és megmondások mára és holnaputánra :)

Az élet szakadatlan küzdelem. Délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal.

Ha javulni látod a dolgokat, akkor valami fölött elsiklottál.

A nőknek csakis a belső értékek számítanak. Pl. klíma, börülés, világított
piperetükör, dönthető ülés stb.

A halász azért megy ki a tóra, hogy halat fogjon..a horgász meg azért, hogy
ne legyen otthon.

A memóriám már nem a régi. És ráadásul még a memóriám sem a régi.

Addig igyál, amíg már szépnek tűnik, de még nem akarod elvenni feleségül.

A hisztéria alattomos betegség! A nő kapja meg és a férfi hal bele!

A nyúl az egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

Minden reggel ágyba viszem a páromnak a kávét. Neki már csak meg kell
darálnia...

Azt mondják, elmebajban szenvedek... De én nem szenvedek, élvezem minden
percét...

A munkahely olyan, mint a sakk. Ha alacsonyabb beosztásban vagy, akkor
csupa paraszt vesz körül és járhatsz gyalog. De ha előléptetnek, akkor
egyből mindenki téged akar leütni.

Vagy sokat keresel, vagy sokáig!

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó!

Alkoholista az, aki annyit iszik, mint mi, csak ellenszenves.

Mindig a főnök végzi a feladat oroszlánrészét: üvölt.

Attól, hogy valakit nem értenek meg, még nem művész!

Amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is.

Az emberi hülyeségnek csak alsó határa van.

A processzorok füsttel működnek. Ha kijön belőlük a füst, nem működnek
tovább.

A munka azoknak való, akik nem tudnak horgászni.

Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt.
Csak más a fogása...

Azért van a vonaton két mozdonyvezető, mert ott akkora a zaj, hogy egy ember

el se tudná viselni!

Az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet. És attól szar, hogy meg is
történik.

A szerelem egy hosszú, édes álom. A házasság az ébresztőóra

Ha olajos lesz a kezed, akkor elkezd viszketni az orrod.

Az alkohol öl, butít és a gyomromba döntöm.

Úriember az, aki ígéretéhez híven megmutatja a bélyeggyűjteményét.

Optimista az, aki azt hiszi, hogy a légy a szobában a kijáratot keresi.

A törhetetlen játékok legfőbb haszna, hogy ezekkel kiválóan össze lehet
törni minden mást.

Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit.

Statisztikailag bizonyított: a válások 100%-a házassággal kezdődik.

A stressz az, amikor üvöltve ébredsz fel, aztán rájössz, hogy nem is
aludtál.

A mi irodánkban mindenki örömet okoz nekünk. Egyesek azzal, hogy bejönnek,
mások azzal, hogy kimennek.

Mindenkinek hinnie kell valamiben. Én azt hiszem, iszom még egyet.

Két ügyvéd

Két ügyvéd bemegy egy éttermébe, leülnek, kérnek egy pohár vizet, majd kinyitják az aktatáskájukat és elővesznek egy-egy szendvicset. A pincér felháborodva mondja nekik:

- De uraim! Ez egy étterem! Itt nem ehetik a saját szendvicsüket!
A két ügyvéd egymásra néz, megvonják a vállukat, kicserélik egymás közt a szendvicseiket, majd nyugodtan elkezdenek falatozni.

2008. december 8., hétfő

13 emeletes Karácsonyfa

A képen látható a brüsszeli 13 emeletes Karácsonyfa - nem, nem igazi fenyő, hanem díszkivilágítása az egyik nagy irodaháznak a Botanique / Kruidtuin megállónál.

Egyébként is szép a város kivilágítása, de nekem különösen tetszik amit a nagy irodaházakkal tesznek itt: szinte mindegyik nagy háznak készítenmek valami izgalmas kivilágítást. Valamelyik este el is megyünk egy körre.

FW: FW: Woody Allen aranyköpései

Forgassátok, használjátok!


Gyönyörű gyerekeim vannak. Hál istennek a feleségem megcsalt..
A feleségem félt a sötétben. Aztán meglátott engem ruha nélkül. Azóta a világosban is fél.
A feleségem a legrosszabb szakács. Mi mindig a vacsora végén imádkozunk...
Egyszer valaki ellopta az autónkat. Kérdeztem a feleségem, látta-e, hogy néztek ki a rablók? Erre azt mondja:
- "Nem láttam őket, de a rendszámot felírtam!"
A múlt éjszaka egy álarcos rablóval találkoztam. Levette az álarcát és az arcomra rakta.
Veszélyes környéken lakom. Ahányszor becsukom az ablakot, mindig odacsukom valaki kezét.
Veszélyes környéken lakom. Az utcánkban a gyerekek lelopják az autók kerekeit - menet közben.
Egyik karácsonyra egy légpuskát vettem a fiamnak. Ő meg egy pólót vett nekem, céltáblával a hátán.
Egyik nap mondja a feleségem, vigyem le a szemetet. Mondtam neki:
- "Te főzted, te is tüntesd el!"
A feleségem a legrosszabb szakács. Nem hiszem, hogy a fasírtnak világítania kellene a sötétben .
Új megoldást talált a szájszagának elleplezésére. Felemeli a karjait.
Mondtam a fogorvosnak, hogy sárgák a fogaim. Azt tanácsolta, viseljek barna nyakkendőt.
Ez egy szerencsétlen nap... Felkeltem reggel, fogtam az inget, leszakadt róla egy gomb. Fogtam a táskámat, leszakadt a füle. Félek kimenni a wc-re.
Elmentem az orvoshoz, mert lenyeltem egy egész doboz altatót. Azt mondta, igyak párat és pihenjek le.
Nagyon csúnya vagyok. Az apám azt a gyerekfényképet mutogatta mindenkinek, amit a pénztárcájával együtt adtak.
Mondtam az orvosnak, hogy engem mindenki utál. Azt mondta, ne legyek nevetséges, még nem is
találkoztam mindenkivel.
Amikor gyerek voltam, a szüleim sokszor költöztek. De én mindig megtaláltam őket.
A feleségem és én 20 évig boldogan éltünk. Aztán találkoztunk.
Tegnap megmentettem egy lányt a nemi erőszaktól. Uralkodtam magamon.
Évekig nem szóltam a feleségemhez. Nem akartam félbeszakítani.
A feleségem a szexuális kapcsolatunkat havi egy alkalomra redukálta. Viszont két másik fickóról is tudok, akiknek nullára csökkentette.
Egyik nap felhívtam a feleségem. Azt mondtam neki:
- "Drágám, eszembe jutottál, és egészen begerjedtem".
Azt kérdezte:
- "Ki beszél?"
Elmentem az orvoshoz, és elpanaszoltam neki:
- "Doktor úr, minden reggel, amikor felkelek, és a tükörbe nézek, hirtelen elfog a hányinger. Ön szerint mi bajom?"
Azt mondta:
- "Azt nem tudom, de a látása tökéletes."

 


2008. december 5., péntek

Miért nem dolgozol?

Nem bírtam megállni, hogy ne emeljem át egyik kedvenc blogom, a http://vastagbor.blog.hu egyik kommentjét, mely így szól:

"Tudniillik 10 millió lakosa van Magyarországnak. Ebből 3,5 millió nyugdíjas,ami azt jelenti,hogy a maradék 6,5 milliónak kell elvégezni MINDENT! Hétszázezren tanulnak,ami azt jelenti,hogy a maradék 5,8 millióra marad az összes munka,de 800 ezren a kormánynak dolgoznak,így marad 5 millió.Félmillió embert alkalmaz a katonaság. Lenne még 4,5 millió aktív.600 ezren még iskolakötelezett kor alatt vannak.Ha számba vesszük az összes munkaerőt,aki a parlamentben, polgármesteri hivatalokban,állami támogatású intézményekben, dolgozik,megkapjuk ugyebár azt a maradék 1,5 milliót,akire a tényleges munka elvégzése hárul.Egy adott pillanatban háromszázezer ember fekszik kórházban,van táppénzen,hozzájuk jön a félmillió munkanélküli,s máris láthatjuk:pontosan hétszázezer ember osztozik a terheken. Ja... és most olvastuk a legújabb statisztikát:jelenleg 699.998 ember van börtönben,ami azt jelenti,hogy mindössze két emberre maradt minden munka: Rám és Rád. Te most éppen netezel..... Köszi baz*m*g!!"

Az eredeti bejegyzést is érdemes itt (http://vastagbor.blog.hu/2008/12/04/koltsegterites_hallgattassek_meg_a_masik_fel_is) elolvasni!

2008. december 3., szerda

Figyelmeztetés a mindennapi veszélyekre

A csatolt üzenetbol is látszik, hogy nem fenékig tejfel az élet: az EU negyedben is garázdálkodnak olyan bandák, melyek az autó ablakát betörve lopják (rabolják) el értékeinket. Szerencsére mi nem járunk autóval erre.

És a fontos tanulság: NE HAGYJUNK SEMMILYEN ÉRTÉKET LÁTHATÓ HELYEN AZ AUTÓBAN MÉG VEZETÉS KÖZBEN SEM!

------ ------ ------

Dear Colleagues,

Last Friday evening around 5.30pm, I was at Rond-Point Schuman when my handbag was snatched.

Yesterday (Sunday) evening, my neighbour - a lawyer who works near the Commission - was leaving her office around 6pm when, at a red light near Shumann, she was attacked by three men who threw a rock through the driver's seat window (her car doors were locked) and yanked her handbag from the car. She was left with cuts and bruises and a damaged car.

A few weeks ago, a colleague from my previous firm suffered a dislocated shoulder when her handbag was snatched near Shumann....

Then today, I hear that two colleagues from DG COMP were also attacked last week (see emails below)....

When I spoke with the Police, they say there has been a recent rise in attacks around the Institutions, especially against women. Their advice is the following:

(1) Avoid getting cash from ATM machines on the street

(2) Always hide handbags/valuables when driving (under your seat is best)

(3) Avoid carrying your handbag across your chest as while this may make it harder for the thieves to 'snatch' your handbag, it also increases the risk of injury (I am unscathed, thank God, partly because I was simply holding my handbag by my side)

I am now carrying my valuables in a little 'pochette' hidden beneath my coat so that even if my handbag gets snatched,my passport/credit cards etc are safe.

I don't want to alarm you, but given the recent rise in attacks, I think it serves us well to be vigilant...

**

-----Original Message-----
From: ** (COMP)
Sent: Friday, November 28, 2008 9:30 AM
Subject: What a coincidence ?

Good morning,

Yesterday evening at 18:45 the lady waiting at the traffic lights - Rue Commerce trying to drive into rue de la loi (up at OLAF)- in the car behind ours had her side window smashed and the handbag stolen.

Another incident to report to OIB, ADMIn and Brussels police and a memory not to leave anything visible on the seat next to you

**

-----Original Message-----
From: ** (COMP)
Sent: Thursday, November 27, 2008 10:20 AM
Subject: Security

Dear colleagues,

Yesterday night at 6:30 one of our colleagues was car-jacked by an armed man on Joseph II.

Could you please make sure not to leave your bags or other items of value on the car seat since, as happened yesterday, this increases the risk of this type of incidents.

We will reiterate our request to OIB and ADMIN DS to take urgent steps to repair/increase the lightening of Joseph II in the evening.


**