2010. szeptember 26., vasárnap

Pannival az ügyeletre mentem

Várakozás
Reggel elment Imola a két naggyal az uszodába, kicsit gyakorolni. Rendben meg is jöttek tíz óra körül, minden rendben volt, bár Panni fájlalta a nyakát.

Aztán egyre jobban lezdte fájlalni, minden mozdulatra felszisszent, meg egyéb hangokat adott ki fájdalmában, így aztán ebéd helyett, egy óra körül úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a Cavell-be, az ügyeletre.

Sajnos, már visszajáró vendégként, jól ismertem a járást, de igencsak meglepődtem, hogy mennyien vannak. Egy kisbabás párt magunk elé is engedtünk, de aztán a váróban felfedeztük, hogy van még legalább 3 másik egy éven aluli kisgyermek a szüleivel. Igazándiból nem látszottak különösebben betegnek, valószínűleg lázasok lehettek (és első gyerekek) így a szüleik elhatározták, hogy bejönnek valük a kórházba.

Vártunk legalább két órát, ami elég eseménytelenül telt: Panni játszott a telefonomon, én pedig hol szundikáltam, hol Panninak válaszoltam a kérdéseire. Még Chanourri doktort is láttam, aki annak idején vizsgált meg, amikor a dobhártyám perforálódott.

Aztán jött végre egy szimpatikus doki, de egy másik váróba vitt csak minket és mondta, hogy elnézést kér a várakozás és a helyszín miatt, de nagyon sokan vannak és minden vizsgáló foglalt (pedig tudomásom szerint van legalább 4 vagy 5). Megnézte Panni nyakát és megállapította, hogy izomhúzódása van. Itt és itt is van néhány jó leírás magyarul. Itt meg egy rövidke videó, hogy mennyi izom is van a nyakban és hányfelé is kapcsolódnak:


Gallérral
A lényeg az, hogy Pancsi kapott egy gallért a nyaka rögzítéséhez és ezenkívül csak azt mondta a doki, hogy fájdalom csillapításra (amennyiben szükséges) használjunk Nurofent. Ennyi.

Na meg persze tartózkodjon minden erőltetéstől, így aztán a holnapi és csütörtöki úszás már biztosan kiesett, a pénteki tesi óra szintén. Hogy a jövő hétre mennyi marad a húzódásból, az még nem látható előre, de reméljük, hogy a gallér és a pihentetés megteszi a hatását.

---------------------------------------------

Ja, és persze majdnem lemaradt a tanulság: NE FELEJTSETEK EL BEMELEGÍTENI MIELŐTT BÁRMIBE KEZDTEK.

Ime itt egy 3 perc 45 másodperc hosszú program, melynek a neve "Mobility":



Persze, utólag már könnyű okosnak lenni ...

2010. szeptember 25., szombat

eBay.be siker

Szeretném minden kedves olvasóm figyelmébe ajánlani az íbéj kiváló lehetőségét arra, hogy megszabadulhassanak mindazon dolgoktól, melyekre már nincs szükségük.

Samsung P1253
Nekünk speciel a 3 éves mosógépünk volt az, amire nem volt már szükségünk, mert bár kíváló szerkezet volt (Samsung P1253), de sajnos hiába volt takarítgatva, beletelepedett a gépbe valamiféle penészgomba szerűség, mely sem ecet sem más hatására nem jött ki. Szerintem valami komoly tervezési gond van a szerkezettel, de lehet, hogy egyszerűen csak direkt ilyenre csinálták meg a mérnökök, azaz a tervezési cél az volt, hogy az anyag bírja sokáig, de a használónak legyen elege a gépből 2 év után és vegyen egy újat.
Az is igaz, hogy a három éppen felnövekvő gyermek mellett nagyon sokat is volt használva a gép, lehet, hogy heti egy mosást gondoltak Koreában, de nálunk ment hetente legalább 3-4 alkalommal a gép.

Így aztán tanakodtunk és elhatároztuk, hogy az "öreg" penésztalicskától megszabadulunk, viheti aki akarja, akár ingyen is, hátha máshol jobban beválik, ha hagyják hetente kiszáradni egyszer legalább. Ingyen mégsem adtuk oda, ezért az alábbi hirdetést töltöttem fel a helyi licitálós oldalra:
eBay.be hírdetésem (katt a nagyításhoz)
Mint látszik, 50€ volt az ár, melyen elkelt. Igazság szerint 45 euróról indítottam a licitet és 50 euróban határoztam meg az azonnali megvételi lehetőséget, de nam töltött a hírdetés 3 órát sem a placcon, lecsapott rá egy hölgy Wavre-ből (kb. 30 kilóméterre van tőlünk). Valószínűleg nagyon kedvező lehetett az ár, mert egy ugyanilyen készülék 170 euróért kelt el (itt a link) - mielőtt mondanátok, hogy hüje vagyok, kéretik figyelembe venni, hogy csak most találtam meg ezt a hírdetést, és előtte csak egy olyant láttam, ahol egy egyévest kínáltak  200 euróért (de még nem ment el - itt a link). 

Na mindegy*. A lényeg az, hogy számos telefon lebonyolítása után végre ma megjött jawed13 (a vevőnk) két embere és elvitték a régi gépet.

Délelőtt így a programunk az volt, hogy pótoljuk a gépet és sikerrel jártunk a Media Marktban, meg lett az új - szintén koreai - szerkezet, egy LG DD147MWWB.

Nagyon csendes (már kipróbáltuk), mivel közvetlen meghajtású a motorja (DirectDrive) nincs áttétel semmi, egy úgynevezett "inverter" van benne, mely a hálózati váltóáramból egyenáramot készít, és azzal már egyszerű szabályozni a forgatás sebességét. Legalábbis konyhanyelven ez a lényeg, de ha valakit jobban érdekel az inverter mibenléte, elolvashat mindent a Wikipédián.

Viszont ami szintén a mai nap érdekessége, hogy nem a MediaMarktban kezdtünk, hanem a METRO-ban (aminek itt "MAKRO" a neve) és közvetlenül a mosógépek mellett fedeztük fel ezt a fotelt (itt jobbra).

Mint láthatjátok volt rajta egy A4-es lap feltűzve. Ha a képre kattintotok, a lap tartalma jön be olvashatóan. A lényeg az, hogy utolsó darabként 349 euróról KILENCNVENKILENC euróra volt leértékelve. A szakértő szem hamar felfedezi azt is, hogy beépített lábtartója is van, szóval ideális a tévé előtti szunyókáláshoz :) Nem tudtuk otthagyni. Így aztán megrendeltük, mint kiderült, még hat darab van raktáron, és értesítenek majd, ha mehetünk a mi példányunkkért. Már nagyon várjuk.

----------
*Ja, ha valaki be akar szállni a balekvagy-kórusba, annak szívesen felajánlom, hogy a következő üzleteinknél járjon el képviselőnkként, övé az ár 50%-a ha kétszer drágábban veszi meg a meghírdetettnél, de amint meg akarunk szabadulni valamitől azonnal (max. 5 napon belül) el kell vinnie a cuccot és ideadni a pénzt.

2010. szeptember 24., péntek

Már megint egy új telefon

Nem is tudom, hogy ez telefon-e egyáltalán ... mindenesetre alig, hogy megvan az új Samsung Galaxy S (ami nagyon szuper) már meg is találtam a lehetséges utódját ...

Nézzétek és lássatok csodát:


Szerencsére még tagadják a fejlseztés tényét is, szóval nem kell a Samsungot kidobnom egyhamar.

De abban biztos vagyok, hogy ilyen lesz a következő készülékem (nagyon remélem).

Belga politika 4 percben

Ebből a kis animációból minden kiderül a belga politikáról - 4 percben. Sajnos csak angol változatról tudok.

Do you want to know more about Belgium? from Jerome de Gerlache on Vimeo.

2010. szeptember 23., csütörtök

Élő adás telefonról

Döbbenetes számomra látni a tudomány és technika ilyen fejlődését - előben közvetíthetek a telefonomról, az adás az interneten követhető és el is tárolja a rendszer.

Ime egy minta:


Watch live video from oatbxl on Justin.tv

Kétségkívül a felbontás nem HD, néha szakadozik a kép és a hang sem surround, de akkor is fantasztikusnak tartom, hogy ilyen létezik.

Itt a csatornám: http://www.justin.tv/oatbxl

Akik követnek a Twitteren vagy a Facebook-on azok értesítést kapnak arról is amikor élő adás van...

2010. szeptember 20., hétfő

Szabi egylábon ugrándozik

Ime egy rövidke videó:

Beázás

katt a nagyításhoz
Sajnálattal vette észre Imola nemrég, hogy a mosogatógép felett megjelent kettő vízcsepp ... azonnal jeleztem a főbérlőnknek, hogy beázunk, mivel ennek az elhárítása az ő felelősségi körébe tartozik ...

Ime a két vízcsepp:
katt a nagyításhoz

Keménykalap és ...

... a képen látható krumpliorr, melynek én vagyok a tulajdonosa jelenleg.

Eddig minden rendben van a műtét óta, de folyamatosan szivárog valami véres nyálka az ooromból, de holnap 9-re megyek a dokihoz, hogy a betömködést eltávolítsa.

Erős idegzetűek, ha ERRE a LINKRE kattintanak, akkor láthatják orrom belsejét, de senkit nem buzdítok a kattintásra, csak a kemény, edzett gyomrú kíváncsiskodó katasztrófa turistáknak javallom a megtekintést ...
Itt egy kis bemutató ... ha nagyobb képet szeretnél katt ... de magad hibáztasd, ha nem tetszik majd amit találsz ...

2010. szeptember 17., péntek

Ami az eddigi kórházi élményekből kimaradt

Először is had mutassam be a szobámat:


Mint látható, egy kétágyas került egyágyasításra. Kányelmes volt az ágy, sokat szórakoztam a különféle elektromos beállításokkal, ugyanis külön emelte a lábrészt és a hátrészt is.

Magáról a műtétről nem tudok semmi különöset mondani. Ahogy az altató orvos megígérte jött a Xanax dél körül, majd 13:00 óra előtt a kórtermni ágyamon letolt egy fickó valahova a pincébe, de nem túl sokat láttam a környezetből, már csak azért sem, mert a szemüvegemet a szobában hagyatta a letolóember.
Először valami előváróba érkeztünk, ahova hamarosan két másik "kolléga" is betolásra került, majd engem különtoltak egy kanyargós folyosón egy másik szobába, hol átmászattak a műtőasztalra, amit betoltak a műtőbe. Nagyon hűvös volt a műtőben. de az asztal alulról melegített volt, nagyon kellemes volt a derekamnak és egy jó meleg műanyagtakaróval be is takartak. Aztán láttam, hogy megjött az operáló orvos (dr, Maisin) és hallottam az altatóorvos hangját is, ő elkérte a jobb kezem, paskolgatta a csuklóm belső oldalát, majd amikor megtalálta a vénát, beszúrta az infúziót és ezután már csak arra emlékszem, hogy a szobámban vagyok megint, éppen ott egy nővér aki finoman megérinti a bal karom - ébresztés gyanánt -, kérdezem tőle hogy mennyi az idő és ő mondja, hogy 4 óra múlt - szóval vagy három órát aludtam ...

Aztán délután főleg aludtam, 1-2 óránként ébredtem fel, a nővérek rendszeresen jöttek és mérték a hőmérsékletemet és a vérnyomásomat, de nem nagyon tudom az értékeimet, mert nem láttam a műszereket, de minden rendben volt, azt mondták.

Érdekes volt számomra, hogy a hőmérőzést nem hónaljban végezték, hanem altesti mérésben részesítettek, azaz a here és comb között - ne kérdezzétek, hogy miért ...

A képen látható, hova volt az infúzió bekötve.

Este kilenc körül kérdezte a nővér, hogy nem kell-e pisilnem, montam, hogy de nagyon is, erre hozott kacsát, amit nem igazán szerettem volna használni, mondta, hogy inkább kimennék a WC-re, de ő mondta, hogy ne mozogjak. Én azért inkább felkeltem az ágyból és úgy használtam az eszközt. Mikor jött vissza a nővér meg is lepődött, hogy a kacsa teljesen máshol van ... kérdezte, hogy ennék-e, és már igencsak éhes is voltam, szóval kértem, hogy hozzon vacsorát. Ezt kaptam:
Itt a "kajalap" is:
Az igazság az, hogy bár kávé van ráírva, de én teát kértem inkább. A legérdekesebb - számomra - az "S" jelű edényben lévő "Semoule" azaz "Gríz" fedőnevű kaja volt, kb. tejbegríz lehetett, amit alapban ki nem állhatok, de most jó ízzel megettem, mert igencsak éhes voltam. Aztán főfogás volt a három szelet barna kenyér a három szelet sajttal és desszertnek meg ott volt a csokipuding. Szóval a vacsora jó volt.

Az éjszaka eseménytelenül telt, néha felrévedtem pár percre amikor a nővér benézett rám, de aludtam háromnegyed hatig. Aztán megint kacsáztam egyet ... :) de mivel azt is úgy helyeztem el, hogy a nővér láthatta, hogy felkeltem, el is vitte és mondta, hogy akkor mostmár járjak a WC-be :)

Aztán 9 előtt bejött a doki és kérdezte, mi a helyzet. Megelégedve halotta, hogy minden rendben, vacsoráztam és bennem maradt és mondta, hogy akkor reggeli után mehetek haza. Negyedóra múlva az anaszteziológus is benézett, őr is örömmel halotta, hogy minden rendben és mondta, hogy akkor reggeli után hazamehetek. Hozta is a nővér a reggelit hamarosan és kértem, hogy az asztalra tegye.

Felöltöztem, megreggeliztem és kimentem a nővérpulthoz, mondtam az ottlévőknek, hogy én akkor mennék, mi a teendőm? Csodálkozva néztek rám a kérdés hallatán és mondták, hogy semmi, menjek nyugodtan. Így aztán távoztam egyetlen fecni megkapása, vagy aláírása után ... ahhoz képest, hogy ebben az országban mennyi felesleges papírt kell néha kitölteni, furcsa volt a bürokrácia teljes hiánya.

Ime egy bonuszvideó a felvételi helyről:

Itt zajlott a betegfelvételem tegnap.

hazamehetek


és már vége is a korhazkodasnak, voltak a dokik reggel és azt mondták hogy reggeli után hazamehetek. így aztán feloltoztem, elköszöntem a nővérektol és várom Imola érkezését.
Published with Blogger-droid v1.5.9

2010. szeptember 16., csütörtök

K5


Megjött a nyugtató is amit ígért a doki. bár én nem érzem magam egyáltalán idegesnek, de ha bulihoz ez kell, akkor nem ellenkeztem és be is vettem.

Most - követve a nővér utasítását - fekszem az ágyban, várom a hatását a xanaxnak.

Valószínűleg már csak az esemény után jelentkezem legközelebb.
Published with Blogger-droid v1.5.9

ps. Ez a francos xt9 prediktiv bevitel kiforditotta rendesen a szöveget, ha feedreaderen olvas valaki akkor furcsakat láthatott a korábbi változatban. De minden OK (egyelőre).

K4

Felkészültem, várom a doktort. átvettem a haloinget is..
Published with Blogger-droid v1.5.9

K3

Most volt itt az aneszteziológus azt mondta hogy 13:00 órakor lesz a műtét teljes altatasban (mert az neki is egyszerűbb). Mondta hogy délben majd ad egy nyugtatót is úgymond előkészítés gyanánt :-)

Viszont még mindig csak várom a nővért, mert fogalmam sincs hogy mi is a teendőm. Persze biztos semmi, de azért jó lenne kapni valami infot pl. arról, hogy mikor oltozzek át és hogy a kórházi hálóinget vegyem fel vagy a pizsamat...

kórház 2

íme a szobám
916-os
Published with Blogger-droid v1.5.9

kórház 1

sikerült becsekkolnom, de úgy látszik túl korán érkeztem mert a szoba még csupa rendetlenség az előző "lakó" még nem jelentkezett ki.

A képen a folyosó látszik, a kilencedik emeleten.
Published with Blogger-droid v1.5.9

2010. szeptember 15., szerda

Luxemburgi vásár Brüsszelben

Stílusosan a Luxemburg utcán és a Luxemburg téren került ma megrendezésre a Luxemburgi Vásár, ahol a régióból származó finomságokat (főleg kolbász, pástétom (természetesen tésztába sütve), méz, sajt, péksütemény) lehetett vásárolni.

Ugyan én nem vettem semmit, de nagyon csábító illatok lengedeztek mindenfelé. Ime egy rövidke kis videó, mellyel az i9000-est is teszteltem:


2010. szeptember 14., kedd

Office

Here is our famous office building as of today. Image taken and edited by my new Samsung Galaxy S.
Published with Blogger-droid v1.5.9

FW: Mai magyar viccek (viccek?)

 

A munkaügyi ellenőr meglátogatja a falusi gazdálkodót.
- Szeretném, ha mondana pár szót az alkalmazottairól, és hogy mennyit keresnek magánál! - mondja neki.
- Hát, lássuk csak! - kezdi a gazda. - Van itt egy napszámosom, aki segít a földeken, havi 100000-et adok neki, plusz szállást és ellátást. Aztán van egy szakácsnő, aki főz, és még az állatoknál is segít. Ő 80000-et kap, plusz szállást és ellátást. Ja, és van egy félnótás, aki napi 16 órát dolgozik, hétvégeken is, és havonta egy húszast keres, emellett ő fizeti a rezsit meg az ellátást is.
Az ellenőr szeme felcsillan:
- Hoppá! Ez ám a kizsákmányolás! Mit képzel maga! Ezzel a félnótással akarok beszélni de azonnal!
Mire a gazda:
- Na, hát ez lennék én....
.

 

 

A cigányokat gyakran méltánytalanul tudatlannak, semmirekellőnek és bűnözőnek ábrázolják a médiában.
Arról azonban senki nem beszél, hogy a cigányság számos tudóst és feltalálót adott a világnak.
Gondoljunk csak például az Orsós-magnóra és a Kanalas-orvosságra...

 

 

Tárgyaláson a bíró így kezdi a mondókáját:
- Sajnos egy roppant kellemetlen esettel kell kezdenem: az igazság az, hogy Kovács ügyvéd úr megpróbált engem
megvesztegetni 30.000 forinttal!
Néma csend a teremben. A bíró folytatja:
- Azonban az még szomorúbb, hogy Molnár ügyvéd úr, a másik fél védője szintén megpróbált
megvesztegetni 40.000 forinttal.
Így aztán arra a döntésre jutottam, hogy Molnár ügyvéd úrnak visszaadok 10.000 forintot, és pártatlanul fogom tárgyalni az ügyet...

 

 

 

- Elnézést uram, de ez itt a női WC!
- Az mindegy, csak hányni jöttem!

 

 

 

 

Felmérések szerint, az alacsony intelligenciájú emberek a kezüket az egéren tartják üzenetek olvasása közben.

 

Hiába vetted le, most már késő!

 

 

 

 

Egy svájci bankban az ügyfél súgva mondja a pénztárosnak:
- Szeretnék befizetni a számlámra ötszázezer dollárt.
Mire a pénztáros:
- Uram, felesleges suttognia, nálunk nem szégyen a szegénység. 

 

 

 

2010. szeptember 7., kedd

Thor a hadisten és 2 tonnás doboz az űrben

Itt balra látható az a 2 tonnás doboz az űrben, melyet az utóbbi napokban intenzíven kerestem és ma este végre sikerült Imola segítségével megtalálnom.

Igen, jól gondoljátok a nyugat 0,8 fokra található geostacionárius pályán (állandó helyen) álló, kb. 38 ezer kilóméterre lévő dobozt kellett megtalálnunk ahhoz, hogy a tévé továbbra is elérhető legyen, mivel az UPC levonul az eddig használt ASTRA műholdakról.

Íme a két THOR műhold "lenyomata" és néhány adata (katt a nagyításhoz):


Nem sikerült volna a műholdak belövése, ha T.Attila segítsége nélkül sem, aki volt kedves kölcsönözni a 80-as tányérját, melyet már nem használ (mivel 110-esre váltott), és a legfőbb akadály leküzdése az volt, hogy megtaláltam (nagynehezen) a qrva UPC-és vevőegységben azt a manüpontot (valahol az ötödik szint mélységében), melynek segítségével megértettem a dekóderrel, hogy az ASTRA helyett a THOR jeleit vegye alapul. Így aztán Thor isten híres kecskéi (melyek a harci szekerét húzzák) már nálunk dobognak.

----------------------------------------

De a fenti események csak az estére tartoznak. A nap hamar eltelt. A srácok iskolában voltak, busszal mentek, busszal jöttek - ügyesek voltak. Sokat meséltek a napjukról. Szabi is volt oviban.

A reggeli buszozás még finomításra szorul, mert nem jött a megadott idpben (7:37) a busz, de szerencsére jött a tavalyi (Misel) a 47-essel (7:45-kor) és integetésünkre felvette és elvitte a srácokat. Délután már pontosak voltak, 13:00 óra előtt le is szálltak, Imola várta őket.

2010. szeptember 6., hétfő

Visszaszámlálás vége

Ez volt az utolsó szünnapunk, sok minden történt ma is:

Szabi oviba ment ma (igaz csak délelőtt), de rögtön otthagyott minket és ment az új csoportjába Dominique-hez. Tele volt mesével mikor mentünk érte, ugyanis voltak ma tornázni és tetszett neki nagyon.

Voltam a dokinál, megint megvizsgált és azt mondta hogy megkésel 16-án ... 21-én kell visszamenni hozzá, akkor tervezi kivenni a vattacsomót majd az orromból. Gerivel együtt megyek majd, neki az orrmanduláját fogja megnézni, ugyanis azt mondták Debiben, hogy túl nagy az orrmanduklája és ki kell vágatni.

A doki után az uszodában találkoztunk Imolával, Pannival és Szabival - ők ugyanis a suliban voltak a tájékoztató napon.

Az usziba menés célja az volt, hogy a nagyok részt vegyenek a szintfelmérőn, ugyanis hetente kétszer úszni fognak (hétfő / csütörtök 17:50 - 18:15). Az oktatás nem éppen olcsó (120 €/gyermek/trimeszter) viszont az Európai Iskola által végzett tragikusan alacsony szinvonalú úszásoktatás (korábbi bejegyzésem) helyett mindenképp szerettünk volna valamit találni a közelben.
Kapóra jött a lehetőség az LSC-től (http://www.lsc-natation.org/) - csak egy kicsit visszatérve az úszásoktatás színvonalára: Panni három év iskolai úszás"oktatás" után ugyanúgy "C" besorolást (kb. "teljesen kezdőnél valamivel fejlettebb") kapott mint Geri, aki mögött csak egy év van ... Januártól - terveim szerint - én is beiratkozom úszásra ... aztán majd Szabi is következik.

A nap eseménye az is, hogy sikerült elérnem az autókereskedést, és szombaton megyünk Gentbe és ha tetszik akkor megveszzük a képen látható Peugeot 1007-est.

Jön az esős idő, a gyerekeket is kell majd hurcolnunk sokfelé és lusta vagyok a tömegközlekedéshez nap mint nap ... remélem beválik.
Egyébként használt (mint ismeretes, ezt a modellt már nem gyártják), 2007. március 11-én állta forgalomba, 1,4-es dízel, 11500 kilómétert futott és még egy év garanciát is ad rá a kereskedő. Szép fekete. Viszont csak négyüléses, szóval családi, távolsági autózásra nem lesz használva.

Ime az eredeti Totalcar vidó a tesztről:

Döbbenetes látni, hogy 2005-ben 3,5 milla volt ... most ideadják 8000 € alatt ...

Holnap már a nagyok is suliba mennek - busszal mennek és azzal is jönnek. Ebben az idényben - terveink szerint - többet fognak buszozni, kell, hogy egy kicsit szokják az önállóságot (Panni már igencsak igényli).
Holnap becipelik a könyveiket is a suliba ... :)

Na, megyek aludni, húzom fel az órát 6-ra, mert holnap már mindenki megy a dolgára.

2010. szeptember 5., vasárnap

4. szízon - indulás

Bizony. Holnaptól indul a negyedik szezonunk Brüsszelben. Gyorsan elrepült az előző három. Mivel készülünk a negyedik idényre? A teljesség igénye nélkül, íme néhány pont, egyáltalán nem fontossági sorrendben:

  • Panni saját szobát kapott (a korábbi vendégszobát) - most azon "küzdünk" vele, hogy ezt ne külön-költözésnek fogja fel, ne csukja be állandóan az ajtóját, különösen ne a fiúk előtt.
  • Geri sokat nőtt és okosodott a nyáron, már csak azt a kis lustaságát kell "elkapni" és szuper lesz. Terveink szerint úszásra is fog járni... holnap lesz a felmérés.
  • Szabinak holnap kezdődik az ovi - már három napja azt kérdezi minden nap, hogy "ma megyünk obiba?" :) remélem, hogy legalább olyan jól érzi majd magát mint tavaly.
  • Imola rengeteget dolgozott az elmúlt napokban (is), irtó sok kacatot "ganéztunk" ki - ha már egyszer Panni költöztetése ürügyet szolgáltatott a mélyebb rétegekhez való hozzányúlásra ...
  • Mostmár eléggé biztos, hogy 2012-ben hazamegyünk
  • Panninak új osztályfőnöke lesz. 5 év alatt a hatodik. Sajnos. Kicsit szomorú vagyok, hogy a tavalyi osztályfőnöke nem viheti tovább őket, de bízunk benne, hogy a teljesen új osztályfőnök (L. Katalin) hamar beilleszkedik és megbírkózik ezekkel a kiskamasz angyalördögöcskékkel.
  • Gerinek (szerencsére) marad Csilla néni - legalábbis nincs más hírünk, de ebben az iskolában még a tavalyi év sem teljesen biztos :)
  • szeretnék egy 1007-es pözsót ... hátha találok egyet
  • nagyon sok munkára készülünk a nagyokkal, rengeteg a tanulni valójuk, legalábbis a könyvek mennyisége és mérete alapján
  • ebben a szezonban szeretném befejezni a könyvemet a folyamat modellezésről ... a fejemben már megvan és a kiadót is megtaláltam Németországban
  • elkezdünk készülni a hazatérésre, de még csak azzal, hogy megpróbáljuk összeszedni azokat a dolgokat, hogy mire is kellene odafigyelni, tervezni
  • október végén magyünk haza legközelebb, Karácsonyozni és Újévet köszönteni itt fogunk, aztán Húsvétra megint otthon leszünk, de hogy a nyarat hogyan fogjuk szervezni az még nem dőlt el. Az látszik biztosnak, hogy egy kicsit másképp, mint az idei volt: a nagyok nagyon élvezték a pesti állatkerti tábort, jövőre több táborba is beíratjuk őket, elképzeléseink szerint nem csak Pesten, hanem Debrecenben és Nyíregyházán is. Jövőre már talán Szabinak is lehet tábort találni.

Na, ennyi jutott hirtelen eszembe. Illetve még egy nagyon fontos dolog:

Jó egészséget és sok örömet kívánok magunknak és mindenkinek erre az idényre is!

2010. szeptember 1., szerda

6232

HATEZERKETTŐSZÁZHARMINCKETTŐ - leírva, kimondva is sok, pláne kilóméterből. Ugyanis ennyit tett meg az autó garázstól garázsig július 4. és augusztus 30. között.

Közben meg eltelt a nyári szünet ...