2010. október 1., péntek

Roppanós csokitorta

A gyerekekkel a boltban járva pár héttel ezelőtt vetüünk egy könyvet, a címe: "Chocolate et Cie" azaz "Csokoládé és Társai" - tele van csupa-csupa csokis recepttel.

Elhatároztam, hogy ma este megcsinálom az itt balodalon található csokitortát. Ha kedvetek lenne hozzá, itt a recept (saját fordításom, felelősséget nem vállalok):

Roppanós alap hozzávalók:
225 g Brazil dió
4 evőkanál kristálycukor
4 teáskanál olvasztott vaj

Elkészítés: Törjük apró darabokra a diót konyhai robotgép segítségével, adjuk hozzá a cukrot és az olvasztott vajat, majd jól keverjük össze. Tegyük a masszát egy 23 cm átmérőjű sütőformába és előmelegített sütőben 8-10 percig süssük 200 fokon, addig míg enyhe barna színt nem kap. Hagyjuk kihűlni.

Feltét hozzávalók:
225 ml tej
2 kávéskanál zselatin por
115 g porcukor
2 tojás sárgája
2 tojás fehérje
225 g apróra tört étcsokoládé
1 kávéskanál vanília kivonat
150 ml tejszín
2 evőkanál tört dió a díszítéshez

Öntsük egy edénybe (Figyelem: később ezt melegítenünk kell, ne műanyagot használjunk) a tejet, szórjuk bele a zselatint és hagyjuk állni 2 percig. Tegyük az edényt forrásban lévő víz fölé, tegyük bele a porcukor felét, a két tojás sárgáját és a tört csokoládét, majd alacsony hőmérsékleten kevergessük FOLYAMATOSAN addig amíg a zselatin feloldódik és a csokoládé is megolvad. Vegyük le a tűzről és alaposan keverjük össze, majd keverjük bele a vanília kivonatot. Borítsuk be műanyag fóliával és tegyük hűtőbe 45-60 percre.

Verjük fel a tejszínt és dolgozzuk bele keverékbe (tegyünk félre 3 evőkanálnyi tejszínhabot a díszítéshez). Verjük fel a tojásfehérjéket lágy habbá, majd dolgozzuk bele a maradék cukrot. Óvatosan keverjük össze az egészet, majd tegyük az alapra és hagyjuk hűtőben 3 órára.
Díszítsük a félretett tejszínhabbal és tört dióval.

Itt az eredeti recept:

A recept PDF formátumban itt érhető el: Roppanós csokitorta


----- FRISSÍTÉS ----

Bennt van már a cucc a hűtőben, reggelre meglátjuk, hogy mi "sül" ki belőle. Az biztos, hogy a krém nagyon finom, csupa édes és csupa csoki, a sült dió is nagyon jó ízű ... már csak annyi kell, hogy összedermedjen.

Ime néhány kép a készítésről és a recept különféle fordításairól:

Nincsenek megjegyzések: