Kórházi keringő - 4 (Siker)

Az első részben (itt) állítottam emléket annak, ahogy az Edith Cavell Klinikán 7 lépében mattoltak be minket, cirka másfél óra alatt, a második részben (itt) a Leopold Klinika mattolt be valamivel több mint egy óra alatt 3 lépésben, de ott már lett egy röntgen felvételünk és Kéz-sebészeti Centrumban is voltunk. A harmadik részben (itt) eljutottubj a St. Elisabeth kórházba, ahol némi cirkálás után kaptunk időpontot szeptember 4-re, orvoshoz!

Ugyanis szerettük volna Szabi ujjából kivetetni azt a stabilizáló drót darabot, amit június 29-én kapott Debrecenben azután, hogy egy bicska-baleset következtében "sikerült" úgy megvágnia az ujját, hogy az ín is megsérült. Debrecenben szépen és korrekten ellátták a sérülését, az inat összevarrták, a vágást összekapcsozták, aztán Baján, a kontroll időpontjában a eltávolították a külső varratokat, megállapították, hogy minden rendben. Az utolsó magyarországi kontroll alkalmán (újra Debrecenben) azt mondták, hogy szeptember elején vetessük majd ki a stabilizáló drótot, ezt kíséreltük meg szeptember 1-én, Szabival.

Az alábbiakban folytatom sorszámozva az interakcióinkat a belga egészségügy különféle helyszíneivel és résztvevőivel, most következik a befejezés.

𝟙𝟞 Reggel buszra szálltunk Szabival és jó korán, 8:15 körül már ott is voltunk a St. Elisabeth kórházban. Igaz, az időpontunk a bejelentkezésre 8:30-szólt, de úgy gondoltam, hogy az a biztos, ha minél előbb ott vagyunk, hátha valami nem jól sikerül. A főbejáraton bemenve a felvételi pultokhoz mentünk, és bár senki nem volt rajtunk kívül, gyorsan váltottunk is sorszámot. Most pontosan megszámoltam, nyugodt körülmények között, és pontosan 3 nyomás kell az érintő képernyőre a sikeres sorszámhoz, ha nincs a páciensnek elektronikus / csipes belga személyi igazolványa. Ha van csipes igazolvány, akkor nem tudom, hogy kell-e több simogatás a gépnek, mert azt nem próbáltuk. Nem meglepő módon egyből mi következtünk, nyomtatott nekünk az adminisztrátor hölgy mindenfélét, két mátrix nyomtatós lapot és 4 etikettet Szabi adataival, és villámgyorsan elkért 50 euró beugrót, közölve, hogy a teljes költségről majd megkapjuk a számlát postai úton. Fizettem és elindultunk a már jól ismert 310-es úton a Sebészetre, hátha mégis korábban ért be a doktor...

𝟙𝟟 A Sebészeten üres pult fogadott. Aztán pár perc múlva jött egy adminisztrátor hölgy, elvette a pénteken kapott papírunkat és egy beljebb lévő várakozóhelyre küldött minket, ahol elhelyezkedtünk és várakoztunk... egy darabig egyedül, aztán, 9 órához egyre közelebb, már egyre több páciens társaságában.

Kilenc óra után pár perccel megjelent az a nővér akivel pénteken is beszéltünk, itt a sebészeten és bevitt minket egy kezelőbe. Leültette Szabit és egy steril csomagolású készletet felbontva hozzálátott az ujja megtisztításához... közben Szabi érdeklődéssel vegyes tartózkodással figyelte a műveleteket.

Mire végzett a nővér megérkezett a doktorunk: dr. Chantal LEROUX, egy igen kedves, joviális hölgy akinek ismét (tizenötödször - és most már tudom, hogy utoljára) elmondtam az egész történetünket, kivonatosan a pénteki eseményeket is a kórházak között, és mutattam a röntgen elérhetőségi lapot is. Leült a számítógéphez, megnézte a röntgent, majd felfektettette Szabit a kezelőágyra és a nővér előkészítette az ujjat a szeg kivételéhez. 

Először valamiféle fagyasztó zselével érzéstelenítette az ujjat, majd a doktor adott egy injekciót. 3-4 perc várakozás közben jód-szerű folyadékkal jól lemosták az ujjat és környékét, kapott egy steril szövet takarót, középen egy lyukkal az ujjnak, majd először levágta a több mint 5 hét alatt jól megnőtt körmöt. Közben a függönnyel elválasztott kezelő másik részében elkezdték valakiről le-flexelni a gipszet és Szabit teljesen lekötötte az átjövő zaj. Bár a doktornő folyamatosan birizgálta az sérült ujjat, Szabi csak annyit kérdezett folyamatosan, hogy "Hozzányúlt már?" ugyanis nem érzett már ott semmit és a fekvő helyzetében nem is látta, hogy mi történik. Én fogtam a másik kezét és mondtam, hogy mindjárt, de örültem, hogy semmit nem érez. 

Aztán a doktornő fogott egy olló szerű csipeszt, miután eltávolított egy adag elhalt bőrt, és két mozdulattal kihúzta a több mint 2 cm hosszú, vékony, fejetlen szegnek látszó rögzítést az ujjból. Elég durva, de egyben érdekes is volt látni ahogy jön-jön ki a fém az ujj végéből ahogy húzza. Szabi nem érzett semmit, legalábbis semmi jelét nem adta annak, hogy tudná, hogy a szeg kihúzásra került.

Akkor lepődött meg, amikor a doktornő hátrébb lépett és a nővér alaposan letisztogatta az ujjat, beragtapaszozta és mondta Szabinak, hogy már leszállhat a kezelő ágyról. Az egész nem volt több - szerintem - 10-15 percnél mindenestől.

A doktornő mondta, hogy két nap múlva már víz is érheti az ujjat és tornáztassa folyamatosan ökölbeszorítással, és jöjjünk majd vissza 2-3 héten belül kontrollra. Készen voltunk. Kimentünk a Sebészet pultjához és kértünk időpontot kontrollra, 25-én 9 órára kaptunk is. Remélem az lesz a leges-legutolsó részlet.

Szabi kezében a kis tárolóban a szeg, ami nem látszik ezen a képen. De az öröm, hogy kész vagyunk, az igen :)

Kórházi keringő - 3. rész (St. Elisabeth)

Az első részben (itt) állítottam emléket annak, ahogy az Edith Cavell Klinikán 7 lépében mattoltak be minket, cirka másfél óra alatt, a második részben (itt) a Leopold Klinika mattolt be valamivel több mint egy óra alatt 3 lépésben, de ott már lett egy röntgen felvételünk és Kéz-sebészeti Centrumban is voltunk.

Ugyanis szerettük volna Szabi ujjából kivetetni azt a stabilizáló drót darabot, amit június 29-én kapott Debrecenben azután, hogy egy bicska-baleset következtében "sikerült" úgy megvágnia az ujját, hogy az ín is megsérült. Debrecenben szépen és korrekten ellátták a sérülését, az inat összevarrták, a vágást összekapcsozták, aztán Baján, a kontroll időpontjában a eltávolították a külső varratokat, megállapították, hogy minden rendben. Az utolsó magyarországi kontroll alkalmán (újra Debrecenben) azt mondták, hogy szeptember elején vetessük majd ki a stabilizáló drótot, ezt kíséreltük meg szeptember 1-én, Szabival.

Az alábbiakban folytatom sorszámozva a pénteken (szeptember 1-én) történt interakcióinkat a belga egészségügy különféle helyszíneivel és résztvevőivel.

𝟙𝟚 Szóval a Leopold Klinikát elhagytuk és becéloztuk a St. Elisabeth kórházat. Vonatra szálltunk a Schuman téren és elmentünk a Vivier d'Oie állomásig (kb. 7,5 km, vissza Uccle-ba) ahonnan elbuszoztunk a kórház közelébe. Itt is a főbejárati pultnál kezdtük, ismét elmondtam a történetünket (tizenkettedszer) és a hölgy elküldött minket a sürgősségire... 

Az eddigi kórházak közül a St Elisabeth nézett ki belső része könnyedén elmegy egy négy (vagy akár öt) csillagos szállodának, széles, szép tiszta folyosók, nagy, színes terek, számos jól látható és könnyen értelmezhető felirat. A soknyelvű pácienseknek nagy segítséget jelent, hogy különféle számozású "utak" vannak, azaz csak mondják a saját nyelveden, hogy hányas számú utat kell követned és nem kell feliratokat böngészni, elég csak a számokat követni. Nekünk a 900-as volt az utunk, az vezetett a sürgősségire.

A sürgősségire leérve, a fogadópultnál tizenharmadszor is elmondtam a történetünket, a hölgy felvette az adatainkat, majd eltűnt valahol hátul. Mikor visszajött, egy nyomtatott lapot hozott és azt mondta, hogy ezt az esetet nem tudják a sürgősségin ellátni, hanem menjünk a betegfelvételi pulthoz 13:30-ra és valószínűleg 14:00 órára lesz majd orvos is a sebészeten, aki majd foglalkozik velünk.

𝟙𝟛 Így aztán visszaliftezünk a földszintre és megkerestük a felvételi pultot. Van belőlük bőven, legalább vagy 10 pultnál lehet bejelentkezni egy nagy aula egyik oldalán. A pultoktól vagy 10 méterre valamiféle automata-szerűségeket is láttunk érintő-képernyőkkel, de nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, mart senki nem volt a két hölgynél, szóval, odamentem a legközelebbihez. Elmondtam neki, hogy a sürgősségiről küldtek, mutattam neki a papírunkat amit ott kaptunk. Ránk nézett és csak annyit mondott kezdésnek, hogy legközelebb kérjünk sorszámot. Bazmeg! Sehol senki, egy árva lélek sincs a közelben, de nehogymá' idepofátlankodjunk sorszám nélkül... tipikus adminisztrátori hozzáállás. De nem kúródtam fel, csak mondtam neki, hogy amikor legközelebb jövünk, akkor tutira a sorszámmal fogjuk kezdeni, csak szeretnénk mostmár elintézni ezt a sebészeti ügyünket, amiről a papírt kaptuk a sürgősségin. 

Felvette (ismét) Szabi adatait, közben mutogattam neki a röntgenen kapott papírt, hogy esetleg azt is berögzíthetné a rendszerbe, hogy a doktor majd láthassa egyből. Nem értette. Elmondtam ismét, hogy mit is javaslok, erre ő a szomszédjától kért segítséget, aki elmagyarázta neki franciául, hogy mit is szeretnék. Itt látható - egyébként -  a nevezetes röntgenkép egy részlete, melyen látszik a több mint 2 cm hosszú. kis szeg-szerű izé, ami még mindig Szabi ujjában van.

Mindenesetre a hölgy mondta, hogy ő nem rögzít be semmit a rendszerbe, majd mutassam meg az orvosnak a lapot amit kaptunk a röntgennél, majd az orvos eldönti, hogy mit kezd vele.

Adott egy új, munkalapszerű papirost és mondta, hogy kövessük a 310-es útvonalat a sebészetre, és majd ott fognak velünk foglalkozni.

𝟙𝟜 Így aztán elkezdtük keresni a 310-es utat, amit elég könnyen megtaláltunk, mert tényleg jók az eligazító útjelző táblák. Odaértünk a sebészetre, ahol egy üres pult fogadott. Pár perc múlva jött egy nővér, beállt a pult mögé, egyeztette az adatainkat, elmondtam ismét (tizennegyedszer) a sztorinkat, Szabi mutatta a bekötött ujját, mondtam, hogy van röntgenünk is, mutattam a lapot a Leopoldból, de az nem igazán érdekelte a hölgyet, aztán valamit rögzített a számítógépbe és kérte, hogy várjunk az ott lévő székeken. Az oldalsó képen szelfizünk 13:47-kor a Sebészet várójában :) - bízunk a sikeres befejezésben.

4-5 perc múlva visszatért a nővér és bevitt minket egy kezelőbe, ahol mondta, hogy mivel most nincs benn szabad orvos, hétfőre tudna nekünk adni időpontot. Mivel már nem igazán tudtam vitatkozni, mondtam, hogy jó, a hétfő tökéletes lesz. Kérdezte, hogy tudunk-e korán jönni, mire mondtam neki, hogy akkor 7-re itt leszünk hétfőn. Ezen kicsit meglepődött és mondta, hogy a doktor 9 előtt biztos nem lesz benn, szóval akkor inkább ad kilencre időpontot.
Kezembe is nyomott egy lapot, amin az állt, hogy 8:20-ra legyünk a felvételi pultnál, 8:50-re meg a sebészeten. Ez nem igazán volt összhangban a 9 órás időponttal, szóval, kérdeztem, hogy akkor 8:50 az időpontunk? Erre a látható módon lesatírozta a 8:20-at, áthúzta a 9:00-át és tollal odaírta az új időpontokat. Nesze bazmeg informatika, a toll üti a nyomtatót! Haha. :)

Mondta, hogy a felvételi pultnál kapott munkalapra ír és pecsétel, hogy visszakaphassuk a befizetésünket. Mondtam neki, hogy eddig még nem fizettünk semmit és nem is kértem semmiféle pénzt, de nem hagyta magát, firkált valamit a lapra, nyomott rá egy féltenyérnyi pecsétet és lelkünkre kötötte, hogy menjünk vissza a felvételi pulthoz, mer'különben.

𝟙𝟝 Így aztán visszamentünk a Felvételre, de most nem hagytuk ki a már említett érintő-képernyős szerkezeteket, ahol vagy 6-7 nyomkodás kellett hozzá, hogy kapjunk egy sorszámot. Mivel továbbra is kongott az aula az ürességtől, megint mi következtünk, egyből. A korábbi hölgyhöz kerültünk, aki megnézte a Sebészeten kapott pecsétes munkalapot és mondta, hogy nem kapunk vissza pénzt, mert nem is fizettünk, és miért kaptunk mi ilyen papírt a sebészeten? Mondtam neki, hogy ezt tisztázza a Sebészettel, én tisztában vagyok vele, hogy nem fizettünk és mondtam is ezt a sebészeti hölgynek, ő ragaszkodott hozzá, hogy írjon, pecsételjen és jöjjünk ide vissza. Kérdeztem, hogy akkor most van-e még valami teendőnk, de mondta, hogy kész, rendben vagyunk, mehetünk Isten hírével, majd jöjjünk vissza hétfőn 8:30-ra.

Hurrá.

Így aztán felpattantunk délután kettő után valamival, 3 kórház számos osztálya és adminisztrátora után jól elintézve, dologvégezetlen a 41-es buszra és elmentünk a Heros-ig, ahol a török étkezdében ettünk egy jó ebédet.

Folytatás a negyedik részben, ami még nem történt meg... remélem, ötödik részre már nem kerül sor 😁

Kórházi keringő - 2. rész (Leopold)

Az első részben (itt) állítottam emléket annak, ahogy az Edith Cavell Klinikán 7 lépében mattoltak be minket, cirka másfél óra alatt, amikor szerettük volna Szabi ujjából kivetetni azt a stabilizáló drót darabot, amit június 29-én kapott Debrecenben azután, hogy egy bicska-baleset következtében "sikerült" úgy megvágnia az ujját, hogy az ín is megsérült. Debrecenben szépen és korrekten ellátták a sérülését, az inat összevarrták, a vágást összekapcsozták, aztán Baján, a kontroll időpontjában a eltávolították a külső varratokat, megállapították, hogy minden rendben. Az utolsó magyarországi kontroll alkalmán (újra Debrecenben) azt mondták, hogy szeptember elején vetessük majd ki a stabilizáló drótot, ezt kíséreltük meg szeptember 1-én, Szabival.

Az alábbiakban folytatom sorszámozva a pénteken (szeptember 1-én) történt interakcióinkat a belga egészségügy különféle helyszíneivel és résztvevőivel.

𝟘𝟠 Szóval, a Cavell-ből a 60-as buszhoz, és tíz megállót utazva, megtettünk kb. 3,5 kilómétert. A bejárati információs pultnál megkérdeztük, merre van a Radiológia, megmondták és lementünk a mínusz 1-es szintre, a fogadópultnál bejelentkeztünk és nagyon nagy hasznát vettük a Cavell-ben kapott beutalónak, mivel több helyen is ki volt akasztva a felirat, hogy semmilyen vizsgálatot nem végeznek, hacsak nincs beutaló. Szóval, nincs olyan, hogy valakinek csak úgy kedve támad röntgeneztetni egyet, menjen először a doktorhoz, fizessen legalább 30 eurót a konzultációért és hozzon onnan beutalót. Mi ezt a kört (mármint az előzetes 30 euró kipengetését) megúsztuk, bár nem nevezném kellemes élménynek az első részben leírtakat. Tehát, megvizsgálták a papírunkat, bevitték Szabit a rendszerbe, mert, bár a Leopold és a Cavell (számos más klinikával együtt) egy céghez, a CHIREC-hez tartozik, úgy tűnik, hogy az informókusok nem kötik össze a páciens-adatbázisokat. A hölgy a váróhelyre irányított minket. Vártunk 10-15 percet, jött egy technikus és bevitte Szabit röggönyözni.

Pár perc után ki is jött Szabival a technikus, mondta, hogy minden jól ment. Kértem, hogy adja ide a felvételt, de mondta, hogy azt elküldi emailban az orvosnak. Ekkor felcsillant a szemem, örültem, hogy ezek szerint akkor van orvos! Kérdeztem tőle, hogy melyik orvosnak, mert akkor ahhoz megyünk tovább. Ennél a pontján elfogyott a fickó angoltudása és egy arra járó hölgy-technikushoz fordult segítségért. Neki újra elmondtam a történetünket (kilencedszer) kiegészítve a Cavell-ban történtek rövid összefoglalásával, megemlítve, hogy ez konkrétan a nyolcadik hely ahol előadom a történetünket... ő mondta, hogy ne aggódjak, jó helyen járok, menjünk vissza a földszintre, kövessük a CCM (Centre de Chirurgie de la Main) [Kéz-sebészeti Centrum] feliratot és mire pdaérünk ő már odaszól telefonon és minden rendben lesz.

𝟘𝟡 Komolyan kezdtem azt hinni, hogy most már tényleg ráfordultunk a célegyenesre... aztán felértünk a lifttel a földszintre ahol bármennyire is néztük sehol nem láttunk CCM feliratot, sem rövidítve, sem kiírva. Volt egy 8 négyzetméteres, apró betűs tábla, amin a klinika minden osztálya és orvosa fel volt sorolva, ráadásul úgy, hogy a különféle kórházi szárnyak (A / B / C - ha jól emlékszem három is volt) is ott voltak hely-kódként plusz emelet. CCM sehol. A kedves hölgy mondta, hogy egy hosszú folyosó végén lesz a CCM, és mivel csak egy folyosót találtunk, elindultunk azon... Mentünk vagy 20-30 métert, mire megjelent a Sebészet felirat, majd kb. plusz 7-8 méter után, hirtelen, ott termett a CCM felirat. Nagy üvegfal, kulturált váróhelység és a nagy helység hátsó részében egy 1 méter 40 centi magas pult mögött két hölgy ült a számítógépek előtt. 

Biztos, voltam benne, hogy minden rendben, hiszen a Radiológián, már rögzítették Szabi adatait, a kedves hölgy meg már biztos telefonált, miközben mi sikertelenül böngésztük az "eligazító" táblát, szóval, a végállomás reményében fordultam a hölgyhöz, mondtam neki, hogy a Radiológiáról küldtek és kérdeztem, hogy melyik orvoshoz kell mennünk. Az adminisztrátor hölgy elég értetlenül nézett ránk, és elkérte Szabi igazolványát, újból elkezdte rögzíteni az adatainkat (amit fél órával ezelőtt már rögzítettek a szemem láttára egy emelettel lejjebb). Elmeséltette velem (tizedszer) a teljes történetet, majd valami bajság eshetett a kórságba, mert a szomszédjához fordult és csak annyit értettem a nagyon gyors francia beszédjéből (a szomszédjához), hogy nem tudja rögzíteni az esetet. A szomszédja közölte (angolul), hogy nem lehet rögzíteni az eseményt, mert a rendszer nem enged olyan esetet rögzíteni ami nem a jelentkezés napján, vagy maximum egy nappal korábban történt, és én azt mondtam, hogy a sérülés elmondásom szerint június végén, azaz több mint egy hónapja történt. Ekkor újból (tizenegyedszer) elmondtam, hogy most mi mit is szeretnénk, megemlítve az eddigi stációinkat a Cavell-ben és a Radiológián. Totál értetlenül nézett ránk, és ekkor volt az a pont, hogy visszakértem Szabi személyijét és mondtam, hogy na, innen el, és ide se többet. És kisétáltunk a fogadó-helyiségből Szabival.

𝟙𝟘 Mivel nem volt nálunk a röntgen, abban biztos voltam, hogy arra még szükségünk lesz, bármi is történik, így aztán vissza lifteztünk a Radiológiára. Ott a recepciónál kértem a hölgyektől a felvételt, de mondták, hogy azt elküldték email-en a doktornak. Mondtam nekik, hogy azt nem igazán hiszem, mert nincs doktorunk, megnézték a rendszerben, és tényleg! nem volt email. Ajánlották, hogy akkor kinyomtatnak egy lapot amin rajta van a felvétel elérhetősége, amit kedvesen ide is adtak, szóval már volt röntgenünk, de még fogalmam sem volt, hogy kinek adjuk. Mindenesetre, azt ki merem jelenteni, hogy eddig még itt vettek a leginkább emberszámba az összes hely közül. De abban biztos voltam, hogy a Leopold Klinika nem lesz a mi helyünk, itt nem fogunk tudni semmit intézni. Mivel láttam, hogy van az asztalukon kártya-olvasó, kértem a számlát is, hogy fizetni tudjak, kíváncsi voltam, hogy mennyibe fáj a röntgen. A hölgy kedvesen mondta, hogy akkor majd jöjjek vissza délután, mert most nem tud adni számlát... mondtam, hogy hagyja a francba, küldjék majd el postán. Tapasztalatom szerint 2-3 hónapon belül meg is fog érkezni. Ígérem, hogy frissítem majd az összeggel a bejegyzést :)

𝟙𝟙 A Leopold Klinikát elhagytuk 12:30 körül, alig valamivel több mint egy óra alatt mattoltak be, igaz itt már sikerült egy röntgent beszerezni és egy teljes Kéz-sebészeti Centrum rendszere kellett ahhoz, hogy kifektessenek.

Utolsó mentsvárként felhívtam brüsszeli háziorvosunkat, dr Varga József doktort, akinek elmeséltem az egész történetet (tizenegyedszer), beszámoltam minden hányattatásunkról, ami eddig történt. Varga doktor türelmesen meghallgatott és azt javasolta, hogy menjünk el a St. Elisabeth kórházba, és ha ott akadályba ütközünk akkor hívjam fel és majd ő elmagyarázza a velünk szemben álló félnek, hogy mit is kellene csinálni. Ezúton is köszönöm Varga doktor pozitív, emberséges és nyugtató hozzáállását, ekkorra már eléggé elkeseredett voltam. 

Szabi meg kis ügyesen és okosan jött végig velem, türelmesen viselte minden hányattatásunkat úgy, hogy a szövegelésem legnagyobb részét nem is értette, mivel angolul zajlott. Természetesen mindig elmagyaráztam neki, hogy éppen mi is a helyzet, ki mit mondott, hova kell menni, de akkor is hálás vagyok, hogy ilyen türelmesen és okosan viselt mindent.

A St. Elisabeth Klinikán történtek a következő részben!

Kórházi keringő - 1. rész (Cavell)

Ahogy a képen is (talán) látszik, Szabi jobb ujján egy furcsa kötés van, melyet egy alumínium lemez is véd... az történt ugyanis, hogy kapott Szabi egy bicskát, mellyel nagy örömmel játszott és foglalkozott, de június 29-én megpróbálta összecsukni és olyan szerencsétlenül sikerült, hogy a jobb kezén a mutatóujja első ujjpercénél az ínba is sikerült belevágni. Hogy egészen pontosan fogalmazzak: "S6630 Vuln.caes. indicis m.d. / S6100 Transciss tend.ex.indicis m.d." - legalábbis ezt írták a zárójelentésbe.

Ugyanis a nagyszülők egyből bevitték Debrecenben a Kenézi kórházba, ahol szerencsére sikeresen és komplikációmentesen ellátták, összevarták az ínt, összetűzték a sebet és kapott még egy kis drót-szerűséget is belülre az ujjába, mely biztosítani hivatott azt, hogy megfelelő módon forrjanak össze a dolgok. Nem is volt semmi komplikáció, az előírtak szerint elmentünk Baján is kontrollra, ahol a külső varratokat eltávolították, megállapították, hogy minden rendben, semmi gond, nincs jele fertőzésnek, vagy bármilyen problémának. Az előírtak szerint el is jött az augusztus 24-i, debreceni kontrol ideje, de a doki azt mondta, hogy nem veszi még ki az ujjból a drótot, maradjon még benn egy hétig és majd vetessük ki Brüsszelben - mivel 29-én indultunk vissza. Mostmár biztosnak látszik, hogy jobb lett volna 29-én csak úgy indulni vissza, hogy előtte még visszamegyünk a Kenézybe, de azt hittük, hogy itt sem lesz annyira bonyolult elintézni az utolsó mozzanatot...

Az alábbiakban sorszámozom a pénteken (szeptember 1-én) történt interakcióinkat a belga egészségügy különféle helyszíneivel és résztvevőivel. Lesz bőven :)

𝟘𝟙 Megérkeztünk 09:40 körül az Edith Cavell klinikára, ami 13 buszmegállóra van tőlünk a 60-as busz segítségével, autóval kb. 4,5 km, de a Cavell környékén a parkolás igencsak felejtős péntek délelőtt, a klinika mélygarázsában lehet ugyan parkolni, de igencsak drágán mérik az órát. A központi irányítópultnál kezdtük, ahol elmondtam a teljes történetet (angolul) és mutattam a diszpécser hölgynek a magyar papírokat a latin nyelvű (orvosi újbeszél) eseményekkel. A hölgy szép angolsággal azt mondta, hogy ez sürgősségi esetnek tűnik, szóval, menjünk balra, majd az ajtón át a sürgősségire.

𝟘𝟚 Megtaláltuk az ajtót, amin nem volt kilincs, csak egy kis ablak és a falon egy csengő. Becsengettünk és pár másodperc múlva az ajtó mindkét szárnya automatikusan kitárult és egy nyűzsgő pult tárult elénk 3-4 fehérköpenyes alakkal. Senki ránk se nézett, zavartan ácsorogtunk pár másodpercig, amikor az egyik alak úgy tett, mint aki észrevesz (rajtunk kívul senki nem volt ott, ugyanis ez a sürgősségi hátsó, belső irányítópultja, az igazi beteg bejárat kívülről, a Vanderkindere utca felől nyílik - de majd még oda is el fogunk jutni 😉), szóval, a minket észrevevő köpenyes elé léptem és másodszor is elmondtam a teljes történetet, mutattam a doktornyelvű szövegeket és a magyar papírokon és Szabi közreműködésével élőben is szemléltettük, hogy hol is van a bibi. A köpenyes egy pillantást vetett Szabi bekötött ujjára, egy pillantásra sem méltatta a magyar papírokat (pláne nem a doktornyelvű szövegeket), közölte, hogy az ügy nem hozzájuk tartozik, hanem menjünk fel a második emeletre az ortopédiára és ott tudnak rajtunk segíteni.

𝟘𝟛 Így aztán kinyitotta nekünk ismét a távirányítású ajtót, megkerestünk a liftet és felmentünk a második emeletre. Ott odamentünk a fogadó-pulthoz és harmadszor is elmondtam a történetünket, mutogattam a magyar papírokat, a doktornyelvű szövegeket és Szabi kezét. A nővér eléggé tanácstalanul nézett egy pár másodpercig, majd azt mondta, hogy jobb ha beljebb megyünk a folyosón és lesz ott egy betegfelvételi ablak, ott majd a kollégák pontos útmutatást adnak és minden elintéződik.

𝟘𝟜 Tehát továbbmentünk egy újabb pulthoz (nagy ablak-helyhez a falban), ahol negyedszer is elmondtam mindent, mutogattam a magyar papírokat, illetve Szabi is mutatta az ujját. Mondtam azt is, hogy a sürgősségiről, illetve a folyosó elején lévő pulttól küldtek ide, szóval, remélem, hogy ez az a hely ahol lennünk kell. Itt vettek először észre, ugyanis kikereste a hölgy a komputerből Szabi adatait (voltunk már egy párszor a Cavell sürgősségijén, lázzal, fülbe tett kaviccsal [amiről kiderült, hogy nem is tett Szabi semmit a fülébe], meg ilyesmikkel). Meg is találta a hölgy a rendszerben Szabit, valamit még gépelgetett és mondta, hogy üljünk le a székekre a folyosón és majd szólítani fognak.

𝟘𝟝 Leültünk, hát, várakoztunk. Ekkor már 25 perce cirkuláltunk a Cavell-ben, és azt hittem, hogy már ráfordultunk a célegyenesre - meg is írtam Imolának egy gyors üzenetben, hogy lehet, hogy az utolsó várakozásban vagyunk. Jött is egy köpenyes hölgy, akiről azt hittem, hogy orvos, bevitt minket egy kezelőbe. Elmondtam (ötödször is) mindent, Szabi mutatta az ujját és a hölgy volt az első aki több mint 5 másodpercig (kb 7-ig) meg is nézte az ujját. Rövid tanakodás után azt mondta, hogy ő nem tud semmit sem csinálni, mert ahhoz, hogy ő Szabi ujjához hozzányúljon, ahhoz orvosi utasítás kell... ekkor derült ki számomra, hogy még mindig nem orvosnál vagyunk. Kérdeztem tőle, hogy miként juthatnánk orvos színe elé, mire mondta, hogy menjünk le a földszintre a sürgősségire... ahol már, ugye, voltunk a 02-es pontban.

𝟘𝟞 Így elmentünk a másodikról, de nem a távirányításos ajtó felé vettük az irányt, hanem kimentünk az főbejáraton és átmentünk a Vanderkindere utcai bejáratához a sürgősséginek. Ott a fogadópultnál ismét (hatodszor) átvettünk mindent, elbeszélés, magyar papírok, Szabi ujj-mutogatás, és az ápoló kikereste Szabit a rendszerben, mondta, hogy üljünk le a váróban. Leültünk, vártunk. Kb. 10-15 perc múlva a felvevő ápoló behívott minket egy vizsgálóba, ahol hetedszer is elmondtam a történetünket. Az ápoló mondta, hogy fog majd jönni orvos, de előtte különféle adminisztrációs papírmunkát kell készíteni, hogy az orvos megvizsgálhasson, és egy másik váróba irányított minket, hogy ott várakozzunk.

𝟘𝟟 Vártunk 10-12 percet és jött az első biztosan doktor. Bevitt minket egy vizsgálóba, ami kezelőre hasonlított, ismét (nyolcadszor) is elmondtam a teljes történetet. A doktor vetett egy rövid pillantást Szabi ujjára (természetesen csak külsőleg, a kötést és az alumínium védő burkot nem vetette le) és mondta, hogy ő nem tud semmit csinálni, mert itt nincsenek steril eszközök a műtéthez. Ezen azért egy kicsit elcsodálkoztam, mert a Cavell egy komoly kórháznak számít, Gerinek és nekem is volt ott műtétem, nem gondoltam volna, hogy nincs steril eszközük egy egyszerű beavatkozás elvégzéséhez. Természetesen ez csak a fejemben fordult meg, nem akartam vitatkozni a doktorral, szóval, inkább megkérdeztem tőle, hogy akkor most mi is lenne a teendő, hogyan lehet megoldani azt, hogy Szabi kezéből kikerüljön az a kis stabilizáló drót. 

A doktor mondta, hogy a Leopold Klinikán van kéz-sebészeti centrum, ott tudnak majd segítséget adni, de biztos, hogy kell majd egy röntgen a beavatkozás előtt, szóval, menjünk ki vele pulthoz és ír egy röntgen-kérő lapot amivel menjünk a röntgenre, de ne itt a Cavell-ben, hanem a Leopoldban, mert ott a radiológiai is nagyon jó. Kb. az volt a benyomásom, hogy azt akarja, hogy takarodjunk már el a folyosóról, a szintről, de leginkább az egész telibevert kórházból... Szóval, írt egy radiológiai beutalót és a 02-es pontban már megismert távirányítós ajtón kiküldött minket a sürgősségiről. Mi pedig a főbejáraton keresztül, tele reményekkel és várakozással elhagytuk Szabival a Cavell klinikát és becéloztuk a 60-as busz megállóját, hogy elmenjünk a Leopold Klinikára.

Folytatás a második részben!