Az első részben (itt) állítottam emléket annak, ahogy az Edith Cavell Klinikán 7 lépében mattoltak be minket, cirka másfél óra alatt, a második részben (itt) a Leopold Klinika mattolt be valamivel több mint egy óra alatt 3 lépésben, de ott már lett egy röntgen felvételünk és Kéz-sebészeti Centrumban is voltunk.
Ugyanis szerettük volna Szabi ujjából kivetetni azt a stabilizáló drót darabot, amit június 29-én kapott Debrecenben azután, hogy egy bicska-baleset következtében "sikerült" úgy megvágnia az ujját, hogy az ín is megsérült. Debrecenben szépen és korrekten ellátták a sérülését, az inat összevarrták, a vágást összekapcsozták, aztán Baján, a kontroll időpontjában a eltávolították a külső varratokat, megállapították, hogy minden rendben. Az utolsó magyarországi kontroll alkalmán (újra Debrecenben) azt mondták, hogy szeptember elején vetessük majd ki a stabilizáló drótot, ezt kíséreltük meg szeptember 1-én, Szabival.
Az alábbiakban folytatom sorszámozva a pénteken (szeptember 1-én) történt interakcióinkat a belga egészségügy különféle helyszíneivel és résztvevőivel.
𝟙𝟚 Szóval a Leopold Klinikát elhagytuk és becéloztuk a St. Elisabeth kórházat. Vonatra szálltunk a Schuman téren és elmentünk a Vivier d'Oie állomásig (kb. 7,5 km, vissza Uccle-ba) ahonnan elbuszoztunk a kórház közelébe. Itt is a főbejárati pultnál kezdtük, ismét elmondtam a történetünket (tizenkettedszer) és a hölgy elküldött minket a sürgősségire...
Az eddigi kórházak közül a St Elisabeth nézett ki belső része könnyedén elmegy egy négy (vagy akár öt) csillagos szállodának, széles, szép tiszta folyosók, nagy, színes terek, számos jól látható és könnyen értelmezhető felirat. A soknyelvű pácienseknek nagy segítséget jelent, hogy különféle számozású "utak" vannak, azaz csak mondják a saját nyelveden, hogy hányas számú utat kell követned és nem kell feliratokat böngészni, elég csak a számokat követni. Nekünk a 900-as volt az utunk, az vezetett a sürgősségire.
A sürgősségire leérve, a fogadópultnál tizenharmadszor is elmondtam a történetünket, a hölgy felvette az adatainkat, majd eltűnt valahol hátul. Mikor visszajött, egy nyomtatott lapot hozott és azt mondta, hogy ezt az esetet nem tudják a sürgősségin ellátni, hanem menjünk a betegfelvételi pulthoz 13:30-ra és valószínűleg 14:00 órára lesz majd orvos is a sebészeten, aki majd foglalkozik velünk.
𝟙𝟛 Így aztán visszaliftezünk a földszintre és megkerestük a felvételi pultot. Van belőlük bőven, legalább vagy 10 pultnál lehet bejelentkezni egy nagy aula egyik oldalán. A pultoktól vagy 10 méterre valamiféle automata-szerűségeket is láttunk érintő-képernyőkkel, de nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, mart senki nem volt a két hölgynél, szóval, odamentem a legközelebbihez. Elmondtam neki, hogy a sürgősségiről küldtek, mutattam neki a papírunkat amit ott kaptunk. Ránk nézett és csak annyit mondott kezdésnek, hogy legközelebb kérjünk sorszámot. Bazmeg! Sehol senki, egy árva lélek sincs a közelben, de nehogymá' idepofátlankodjunk sorszám nélkül... tipikus adminisztrátori hozzáállás. De nem kúródtam fel, csak mondtam neki, hogy amikor legközelebb jövünk, akkor tutira a sorszámmal fogjuk kezdeni, csak szeretnénk mostmár elintézni ezt a sebészeti ügyünket, amiről a papírt kaptuk a sürgősségin.
Felvette (ismét) Szabi adatait, közben mutogattam neki a röntgenen kapott papírt, hogy esetleg azt is berögzíthetné a rendszerbe, hogy a doktor majd láthassa egyből. Nem értette. Elmondtam ismét, hogy mit is javaslok, erre ő a szomszédjától kért segítséget, aki elmagyarázta neki franciául, hogy mit is szeretnék. Itt látható - egyébként - a nevezetes röntgenkép egy részlete, melyen látszik a több mint 2 cm hosszú. kis szeg-szerű izé, ami még mindig Szabi ujjában van.
Mindenesetre a hölgy mondta, hogy ő nem rögzít be semmit a rendszerbe, majd mutassam meg az orvosnak a lapot amit kaptunk a röntgennél, majd az orvos eldönti, hogy mit kezd vele.
Adott egy új, munkalapszerű papirost és mondta, hogy kövessük a 310-es útvonalat a sebészetre, és majd ott fognak velünk foglalkozni.
Kezembe is nyomott egy lapot, amin az állt, hogy 8:20-ra legyünk a felvételi pultnál, 8:50-re meg a sebészeten. Ez nem igazán volt összhangban a 9 órás időponttal, szóval, kérdeztem, hogy akkor 8:50 az időpontunk? Erre a látható módon lesatírozta a 8:20-at, áthúzta a 9:00-át és tollal odaírta az új időpontokat. Nesze bazmeg informatika, a toll üti a nyomtatót! Haha. :)
Mondta, hogy a felvételi pultnál kapott munkalapra ír és pecsétel, hogy visszakaphassuk a befizetésünket. Mondtam neki, hogy eddig még nem fizettünk semmit és nem is kértem semmiféle pénzt, de nem hagyta magát, firkált valamit a lapra, nyomott rá egy féltenyérnyi pecsétet és lelkünkre kötötte, hogy menjünk vissza a felvételi pulthoz, mer'különben.
𝟙𝟝 Így aztán visszamentünk a Felvételre, de most nem hagytuk ki a már említett érintő-képernyős szerkezeteket, ahol vagy 6-7 nyomkodás kellett hozzá, hogy kapjunk egy sorszámot. Mivel továbbra is kongott az aula az ürességtől, megint mi következtünk, egyből. A korábbi hölgyhöz kerültünk, aki megnézte a Sebészeten kapott pecsétes munkalapot és mondta, hogy nem kapunk vissza pénzt, mert nem is fizettünk, és miért kaptunk mi ilyen papírt a sebészeten? Mondtam neki, hogy ezt tisztázza a Sebészettel, én tisztában vagyok vele, hogy nem fizettünk és mondtam is ezt a sebészeti hölgynek, ő ragaszkodott hozzá, hogy írjon, pecsételjen és jöjjünk ide vissza. Kérdeztem, hogy akkor most van-e még valami teendőnk, de mondta, hogy kész, rendben vagyunk, mehetünk Isten hírével, majd jöjjünk vissza hétfőn 8:30-ra.
Hurrá.
Így aztán felpattantunk délután kettő után valamival, 3 kórház számos osztálya és adminisztrátora után jól elintézve, dologvégezetlen a 41-es buszra és elmentünk a Heros-ig, ahol a török étkezdében ettünk egy jó ebédet.
Folytatás a negyedik részben, ami még nem történt meg... remélem, ötödik részre már nem kerül sor 😁
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése