Ahogy a képen is (talán) látszik, Szabi jobb ujján egy furcsa kötés van, melyet egy alumínium lemez is véd... az történt ugyanis, hogy kapott Szabi egy bicskát, mellyel nagy örömmel játszott és foglalkozott, de június 29-én megpróbálta összecsukni és olyan szerencsétlenül sikerült, hogy a jobb kezén a mutatóujja első ujjpercénél az ínba is sikerült belevágni. Hogy egészen pontosan fogalmazzak: "S6630 Vuln.caes. indicis m.d. / S6100 Transciss tend.ex.indicis m.d." - legalábbis ezt írták a zárójelentésbe.
Ugyanis a nagyszülők egyből bevitték Debrecenben a Kenézi kórházba, ahol szerencsére sikeresen és komplikációmentesen ellátták, összevarták az ínt, összetűzték a sebet és kapott még egy kis drót-szerűséget is belülre az ujjába, mely biztosítani hivatott azt, hogy megfelelő módon forrjanak össze a dolgok. Nem is volt semmi komplikáció, az előírtak szerint elmentünk Baján is kontrollra, ahol a külső varratokat eltávolították, megállapították, hogy minden rendben, semmi gond, nincs jele fertőzésnek, vagy bármilyen problémának. Az előírtak szerint el is jött az augusztus 24-i, debreceni kontrol ideje, de a doki azt mondta, hogy nem veszi még ki az ujjból a drótot, maradjon még benn egy hétig és majd vetessük ki Brüsszelben - mivel 29-én indultunk vissza. Mostmár biztosnak látszik, hogy jobb lett volna 29-én csak úgy indulni vissza, hogy előtte még visszamegyünk a Kenézybe, de azt hittük, hogy itt sem lesz annyira bonyolult elintézni az utolsó mozzanatot...
Az alábbiakban sorszámozom a pénteken (szeptember 1-én) történt interakcióinkat a belga egészségügy különféle helyszíneivel és résztvevőivel. Lesz bőven :)
𝟘𝟙 Megérkeztünk 09:40 körül az Edith Cavell klinikára, ami 13 buszmegállóra van tőlünk a 60-as busz segítségével, autóval kb. 4,5 km, de a Cavell környékén a parkolás igencsak felejtős péntek délelőtt, a klinika mélygarázsában lehet ugyan parkolni, de igencsak drágán mérik az órát. A központi irányítópultnál kezdtük, ahol elmondtam a teljes történetet (angolul) és mutattam a diszpécser hölgynek a magyar papírokat a latin nyelvű (orvosi újbeszél) eseményekkel. A hölgy szép angolsággal azt mondta, hogy ez sürgősségi esetnek tűnik, szóval, menjünk balra, majd az ajtón át a sürgősségire.
𝟘𝟚 Megtaláltuk az ajtót, amin nem volt kilincs, csak egy kis ablak és a falon egy csengő. Becsengettünk és pár másodperc múlva az ajtó mindkét szárnya automatikusan kitárult és egy nyűzsgő pult tárult elénk 3-4 fehérköpenyes alakkal. Senki ránk se nézett, zavartan ácsorogtunk pár másodpercig, amikor az egyik alak úgy tett, mint aki észrevesz (rajtunk kívul senki nem volt ott, ugyanis ez a sürgősségi hátsó, belső irányítópultja, az igazi beteg bejárat kívülről, a Vanderkindere utca felől nyílik - de majd még oda is el fogunk jutni 😉), szóval, a minket észrevevő köpenyes elé léptem és másodszor is elmondtam a teljes történetet, mutattam a doktornyelvű szövegeket és a magyar papírokon és Szabi közreműködésével élőben is szemléltettük, hogy hol is van a bibi. A köpenyes egy pillantást vetett Szabi bekötött ujjára, egy pillantásra sem méltatta a magyar papírokat (pláne nem a doktornyelvű szövegeket), közölte, hogy az ügy nem hozzájuk tartozik, hanem menjünk fel a második emeletre az ortopédiára és ott tudnak rajtunk segíteni.
𝟘𝟛 Így aztán kinyitotta nekünk ismét a távirányítású ajtót, megkerestünk a liftet és felmentünk a második emeletre. Ott odamentünk a fogadó-pulthoz és harmadszor is elmondtam a történetünket, mutogattam a magyar papírokat, a doktornyelvű szövegeket és Szabi kezét. A nővér eléggé tanácstalanul nézett egy pár másodpercig, majd azt mondta, hogy jobb ha beljebb megyünk a folyosón és lesz ott egy betegfelvételi ablak, ott majd a kollégák pontos útmutatást adnak és minden elintéződik.
𝟘𝟜 Tehát továbbmentünk egy újabb pulthoz (nagy ablak-helyhez a falban), ahol negyedszer is elmondtam mindent, mutogattam a magyar papírokat, illetve Szabi is mutatta az ujját. Mondtam azt is, hogy a sürgősségiről, illetve a folyosó elején lévő pulttól küldtek ide, szóval, remélem, hogy ez az a hely ahol lennünk kell. Itt vettek először észre, ugyanis kikereste a hölgy a komputerből Szabi adatait (voltunk már egy párszor a Cavell sürgősségijén, lázzal, fülbe tett kaviccsal [amiről kiderült, hogy nem is tett Szabi semmit a fülébe], meg ilyesmikkel). Meg is találta a hölgy a rendszerben Szabit, valamit még gépelgetett és mondta, hogy üljünk le a székekre a folyosón és majd szólítani fognak.
𝟘𝟝 Leültünk, hát, várakoztunk. Ekkor már 25 perce cirkuláltunk a Cavell-ben, és azt hittem, hogy már ráfordultunk a célegyenesre - meg is írtam Imolának egy gyors üzenetben, hogy lehet, hogy az utolsó várakozásban vagyunk. Jött is egy köpenyes hölgy, akiről azt hittem, hogy orvos, bevitt minket egy kezelőbe. Elmondtam (ötödször is) mindent, Szabi mutatta az ujját és a hölgy volt az első aki több mint 5 másodpercig (kb 7-ig) meg is nézte az ujját. Rövid tanakodás után azt mondta, hogy ő nem tud semmit sem csinálni, mert ahhoz, hogy ő Szabi ujjához hozzányúljon, ahhoz orvosi utasítás kell... ekkor derült ki számomra, hogy még mindig nem orvosnál vagyunk. Kérdeztem tőle, hogy miként juthatnánk orvos színe elé, mire mondta, hogy menjünk le a földszintre a sürgősségire... ahol már, ugye, voltunk a 02-es pontban.
𝟘𝟞 Így elmentünk a másodikról, de nem a távirányításos ajtó felé vettük az irányt, hanem kimentünk az főbejáraton és átmentünk a Vanderkindere utcai bejáratához a sürgősséginek. Ott a fogadópultnál ismét (hatodszor) átvettünk mindent, elbeszélés, magyar papírok, Szabi ujj-mutogatás, és az ápoló kikereste Szabit a rendszerben, mondta, hogy üljünk le a váróban. Leültünk, vártunk. Kb. 10-15 perc múlva a felvevő ápoló behívott minket egy vizsgálóba, ahol hetedszer is elmondtam a történetünket. Az ápoló mondta, hogy fog majd jönni orvos, de előtte különféle adminisztrációs papírmunkát kell készíteni, hogy az orvos megvizsgálhasson, és egy másik váróba irányított minket, hogy ott várakozzunk.
𝟘𝟟 Vártunk 10-12 percet és jött az első biztosan doktor. Bevitt minket egy vizsgálóba, ami kezelőre hasonlított, ismét (nyolcadszor) is elmondtam a teljes történetet. A doktor vetett egy rövid pillantást Szabi ujjára (természetesen csak külsőleg, a kötést és az alumínium védő burkot nem vetette le) és mondta, hogy ő nem tud semmit csinálni, mert itt nincsenek steril eszközök a műtéthez. Ezen azért egy kicsit elcsodálkoztam, mert a Cavell egy komoly kórháznak számít, Gerinek és nekem is volt ott műtétem, nem gondoltam volna, hogy nincs steril eszközük egy egyszerű beavatkozás elvégzéséhez. Természetesen ez csak a fejemben fordult meg, nem akartam vitatkozni a doktorral, szóval, inkább megkérdeztem tőle, hogy akkor most mi is lenne a teendő, hogyan lehet megoldani azt, hogy Szabi kezéből kikerüljön az a kis stabilizáló drót.
Az alábbiakban sorszámozom a pénteken (szeptember 1-én) történt interakcióinkat a belga egészségügy különféle helyszíneivel és résztvevőivel. Lesz bőven :)
𝟘𝟙 Megérkeztünk 09:40 körül az Edith Cavell klinikára, ami 13 buszmegállóra van tőlünk a 60-as busz segítségével, autóval kb. 4,5 km, de a Cavell környékén a parkolás igencsak felejtős péntek délelőtt, a klinika mélygarázsában lehet ugyan parkolni, de igencsak drágán mérik az órát. A központi irányítópultnál kezdtük, ahol elmondtam a teljes történetet (angolul) és mutattam a diszpécser hölgynek a magyar papírokat a latin nyelvű (orvosi újbeszél) eseményekkel. A hölgy szép angolsággal azt mondta, hogy ez sürgősségi esetnek tűnik, szóval, menjünk balra, majd az ajtón át a sürgősségire.
𝟘𝟚 Megtaláltuk az ajtót, amin nem volt kilincs, csak egy kis ablak és a falon egy csengő. Becsengettünk és pár másodperc múlva az ajtó mindkét szárnya automatikusan kitárult és egy nyűzsgő pult tárult elénk 3-4 fehérköpenyes alakkal. Senki ránk se nézett, zavartan ácsorogtunk pár másodpercig, amikor az egyik alak úgy tett, mint aki észrevesz (rajtunk kívul senki nem volt ott, ugyanis ez a sürgősségi hátsó, belső irányítópultja, az igazi beteg bejárat kívülről, a Vanderkindere utca felől nyílik - de majd még oda is el fogunk jutni 😉), szóval, a minket észrevevő köpenyes elé léptem és másodszor is elmondtam a teljes történetet, mutattam a doktornyelvű szövegeket és a magyar papírokon és Szabi közreműködésével élőben is szemléltettük, hogy hol is van a bibi. A köpenyes egy pillantást vetett Szabi bekötött ujjára, egy pillantásra sem méltatta a magyar papírokat (pláne nem a doktornyelvű szövegeket), közölte, hogy az ügy nem hozzájuk tartozik, hanem menjünk fel a második emeletre az ortopédiára és ott tudnak rajtunk segíteni.
𝟘𝟛 Így aztán kinyitotta nekünk ismét a távirányítású ajtót, megkerestünk a liftet és felmentünk a második emeletre. Ott odamentünk a fogadó-pulthoz és harmadszor is elmondtam a történetünket, mutogattam a magyar papírokat, a doktornyelvű szövegeket és Szabi kezét. A nővér eléggé tanácstalanul nézett egy pár másodpercig, majd azt mondta, hogy jobb ha beljebb megyünk a folyosón és lesz ott egy betegfelvételi ablak, ott majd a kollégák pontos útmutatást adnak és minden elintéződik.
𝟘𝟜 Tehát továbbmentünk egy újabb pulthoz (nagy ablak-helyhez a falban), ahol negyedszer is elmondtam mindent, mutogattam a magyar papírokat, illetve Szabi is mutatta az ujját. Mondtam azt is, hogy a sürgősségiről, illetve a folyosó elején lévő pulttól küldtek ide, szóval, remélem, hogy ez az a hely ahol lennünk kell. Itt vettek először észre, ugyanis kikereste a hölgy a komputerből Szabi adatait (voltunk már egy párszor a Cavell sürgősségijén, lázzal, fülbe tett kaviccsal [amiről kiderült, hogy nem is tett Szabi semmit a fülébe], meg ilyesmikkel). Meg is találta a hölgy a rendszerben Szabit, valamit még gépelgetett és mondta, hogy üljünk le a székekre a folyosón és majd szólítani fognak.
𝟘𝟝 Leültünk, hát, várakoztunk. Ekkor már 25 perce cirkuláltunk a Cavell-ben, és azt hittem, hogy már ráfordultunk a célegyenesre - meg is írtam Imolának egy gyors üzenetben, hogy lehet, hogy az utolsó várakozásban vagyunk. Jött is egy köpenyes hölgy, akiről azt hittem, hogy orvos, bevitt minket egy kezelőbe. Elmondtam (ötödször is) mindent, Szabi mutatta az ujját és a hölgy volt az első aki több mint 5 másodpercig (kb 7-ig) meg is nézte az ujját. Rövid tanakodás után azt mondta, hogy ő nem tud semmit sem csinálni, mert ahhoz, hogy ő Szabi ujjához hozzányúljon, ahhoz orvosi utasítás kell... ekkor derült ki számomra, hogy még mindig nem orvosnál vagyunk. Kérdeztem tőle, hogy miként juthatnánk orvos színe elé, mire mondta, hogy menjünk le a földszintre a sürgősségire... ahol már, ugye, voltunk a 02-es pontban.
𝟘𝟞 Így elmentünk a másodikról, de nem a távirányításos ajtó felé vettük az irányt, hanem kimentünk az főbejáraton és átmentünk a Vanderkindere utcai bejáratához a sürgősséginek. Ott a fogadópultnál ismét (hatodszor) átvettünk mindent, elbeszélés, magyar papírok, Szabi ujj-mutogatás, és az ápoló kikereste Szabit a rendszerben, mondta, hogy üljünk le a váróban. Leültünk, vártunk. Kb. 10-15 perc múlva a felvevő ápoló behívott minket egy vizsgálóba, ahol hetedszer is elmondtam a történetünket. Az ápoló mondta, hogy fog majd jönni orvos, de előtte különféle adminisztrációs papírmunkát kell készíteni, hogy az orvos megvizsgálhasson, és egy másik váróba irányított minket, hogy ott várakozzunk.
A doktor mondta, hogy a Leopold Klinikán van kéz-sebészeti centrum, ott tudnak majd segítséget adni, de biztos, hogy kell majd egy röntgen a beavatkozás előtt, szóval, menjünk ki vele pulthoz és ír egy röntgen-kérő lapot amivel menjünk a röntgenre, de ne itt a Cavell-ben, hanem a Leopoldban, mert ott a radiológiai is nagyon jó. Kb. az volt a benyomásom, hogy azt akarja, hogy takarodjunk már el a folyosóról, a szintről, de leginkább az egész telibevert kórházból... Szóval, írt egy radiológiai beutalót és a 02-es pontban már megismert távirányítós ajtón kiküldött minket a sürgősségiről. Mi pedig a főbejáraton keresztül, tele reményekkel és várakozással elhagytuk Szabival a Cavell klinikát és becéloztuk a 60-as busz megállóját, hogy elmenjünk a Leopold Klinikára.
Folytatás a második részben!
Folytatás a második részben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése