2009. február 25., szerda

Ugrott a telefoncsere - A38-as igazolvány Belgiumban

Szóval, Asterix 12 próbájának egyike az A38-as igazolvány megszerzése. Mókás kisfilm a burokrácia elleni küzdelemről:


Én is mosolyogtam sokáig rajta, míg azt nem találtuk ki, hogy a kedvezményeim megtartása érdekében lecserélük az autót itt. (néhány szó a kezdetekről itt: "Lö nuvell barlango" és itt: "2009. február 23. - Hétfő").

Gondoltam, hogy 5-én már ideje lenne elkezdeni az ügyintézést és elindítottam az ÁFA mentességi igazolásom megszerzését az ADMINon ...

Telt, múlt az idő, mígnem 12-én, csütörtökön felhívott az eladást intéző úriember (nevezzük a továbbiakban Péternek), hogy megjött a kocsi! Nagy volt az öröm! Sajnos csak az üzenetrögzítőn hagyott üzenetet, de megpróbáltam visszahívni, sikertelenül.
Sebaj - gondoltam - majd holnap, úgyis 23-ra ígérték az autót, milyen öröm, hogy ilyen "hamar" megjött (több mint 85 nappal a megrendelés után).

Másnap (13-án, pénteken) ismét kerestem Pétert, mert az itteni ügyintézés nem egylépcsős, és megvolt már a szent bélyegzők közül az első, az ÁFA mentességi. Így néz ki:
ÁFA mentességet igazoló pecsét. Katt a nagyításhoz

Sajnos Péter azt mondta, hogy nincs benn az irodában (mint később megtudtam, pénteken nem dolgozik), szóval egy munkatársához irányított, megadva egy telefonszámot.
Fel is hívtam a számot, egy hölgy vette fel, de nem akart érteni angolul (később kiderült, hogy nagyon is ért), megpróbáltam elmagyarázni neki az ügyintézési kötelező lépéseket, végül azt mondta, hogy menjek be a kereskedésbe és ott mindent elrendezünk.

Így is tetem, bementem a kereskedésbe, a papírokkal. Hát, itt is olyan az autókereskedés mint - valószínűleg - mindenhol a világon: az autóeladó "szélzmenedzserek" asztalai jól látható helyen a szalon teljes hosszábban várják a vásárlókat, míg az autó átadása ("Livraison vehicules") hátul a lépcső alatt, a ki-nem-bontott prospektusok takarásában egy kis vacak irodában történik. Sikerült megtalálnom az árukiadót, látam benn egy hölgyet, de egy másik ügyféllel volt elfoglalva, így várakozni kezdtem.

Vártam, vártam, vártam, eltelt 15 perc, végre kinyílt az iroda, kilépett a hölgy és én gyorsan "megtámadtam", hogy na akkor itt vagyok, satöbbi. Mondta, hogy nem ér rá, mondtam neki, hhogy én sem, szóval akkor megyek, hívjanak majd fel, ha készek velem foglalkozni, hivatkoztam a Péterrel történbő beszélgetésre telefonon. Erre ő mondta, hogy mindjárt hív valakit ... vártam tovább, majd jöt egy fickó és kérdezte, hogy mi a gondom. Ekkor már rendesen fel voltam kúródva, minek rángattak ide, ha fogalmuk sincs semmiről ... mondtam neki, hogy elegem van belőlük, nincs időm itt ücsörögni, meg nézelődni, beszéljék meg Péterrel, hogy mit is igért, meg miért hívott fel, meg majd megírom emailban, fárasztó egy órán belül harmadszor is megpróbálnom elmagyarázni ... Na, erre mondta, hogy de a számlát megcsinálják, mert az úgyis kell majd, én mondtam, hogy nekem nem a számla kell, hanem a zöldvinyettás 705-ös nyomtatvány, de mondta, hogy tíz percen belül kész a számla. Jó, mondtam én várok szigorúan TÍZ percet, de egy másodperccel sem többet. 11:15-kor távozni fogok.

Úgysem találjátok ki: nem lett kész a számla 11:15-re. Így aztán 11:17-kor távoztam és felhívtam (eléggé dühösen) Pétert, hogy eléggé elégedetlen vagyok a szolgáltatással, nem gondolom, hogy több mint 16.000€ elköltését ilyen nehezen kell intézni. Péter szintén dühös lett, hogy minek baszogatom pénteken, és mondta, hogy majd akkor felhívat a főnökével hétfőn és letette. Csak így. Ez nagyon felnyomta az agyamat, visszamentem az irodába és írtam egy kétoldalas emailt, elküldtem minden általam fellelt Citroenes email címre, és el is faxoltam nekik, hogy mi a procedúra és jó k****(edves) édesanyjukkal szórakozzanak, hívjanak ha van valami előrelépési lehetőség.

Aztán hívtak is, hogy kész a számla (11:45-kor), mondtam, hogy kenjék a hajukra, nekem a ződvinyettás 705-ös kell, szóljanak, ha arról is tárgyalhatunk. Közben eltelt a hétvége, hétfőn hív egy másik hölgy (Mártika), hogy készek ideadni a ződvinyettást, de előtte fizessem ki a számlát. No, emmán beszéd - gondoltam, fizettem, mentem hétfőn délután a Citroenhez a ződvinyettásért.

Kicsit beaggódtam, amikor megkaptam a papirost és ruzsaszín vinyetta volt rajta, de Mártika megnyugtatott, hogy évek óta nem ződ a vinyetta, tuti, hogy ez kell nekem. Nem volt mit tennem, hinnem kellett neki. Jött egy csávó is (eladófőnök) és mosolyogva üdvözölt, sűrű kéztrördelések közepette, biztosított félreértésükről és maximális jövőbeni rugalmasságukról. (Na, azért! - gondoltam magamaban). Megköszöntem hozzámvaló jóságukat és mentem vissza az ADMINra.

Ugyanis az ADMINnak kell -  a kapott, alant látható ügyleírás szerint - időpontott egyeztetni Őfelsége 2. Albert kormányának pénzügyminisztériumának megfelelő ügyosztályával ... kaptam is időpontot szerda (02.18) reggelre.

Ő Királyi Fensége, II. Lipót
Na el is mentem Őfelségéhez, a sajátmagáról elnevezett 2. Albert utcán lévő hipermodern Északi Galakszis Toronyba - tiszta Halálcsillag, hipermodern irodaház, tökéletes angolsággal beszélő recepciósok, kedves ügyintézők. Feljutottam az irodába, ahol egy kedves hölgy nagynehezen, körömmel lekaparta a dealer matricáját a 705-ösömről (kicsit aggódtam) és egy II Lipót-korabeli (1835.04.09-1909.12.17), fanyelű pöcsétnyomóval ráb#szott egy elmosódott, kopott lenyomatot. De én ennek örültem.

Már csak a biztosítás megkötése volt hátra, és tulajdonképpen ezért ugrott a telefoncsere. Ugyanis Szabi Karácsonykor eltörte a jó kis HTC S730-asom, és bár használható, de a több helyen lévő likluk nem csak esztétikailag van rossz hatással talafonra, tartok tőle, hogy egy nemszép napon elhagyom az aksit ... de vissza a biztosításhoz:

Először megnéztem az ING kalkulátorát és azt dobta ki, hogy circa 1400 € / év díjért kapok felelősségbiztosítást cascóval. Ezt sokalltam, mivel T.Ati kollégm mondta, hogy ő kb. 900 €/évet fizet a Corollára (ami csak kevéssel olcsóbb a Berlinél). Szóval elkezdtem keresni a neten és rá is találtam az ACTEL nevezetű társaságra, ahol 900€/év körüli összegre tettek emailen ajánlatot. Erre mondta imola, hogy akkor a különbözetből (500€) cserélhetek telefont [annyiért már jót is lehet kapni]. Gyorsan visszaiméleztem nekik, hogy tetszik az ajánlatuk, de nekem nem elég az internetes szerződés vinyette kell a 705-ösömre, mert különben nem kapok rendszámot. Nem válaszoltak az emailra. ELkezdtem hívni őket (0800/12323), de csak az automata intett folyton türelemre, hogy most minden ügyintéző foglalt, csak várjak türelemmel. Ezt megtettem vagy 4× esetleg 5×. Semmi. Na, elmentem az irodájukhoz, a belvárosba. Ott van a Szanmisel és Gudula Székes1ház mögött, szóval jó helyen. A cím. DE, ott csak egy postafiók van. Basszameg. (Gondoltam). Na ezekkel nem kötök, mert a franc tudja, hogy kikmik ezek, ha internetezek velük nem adnak vinyettét sohanapján. Talán majd új szerződéskor.

Így aztán rátaláltam a belga Autóklubra, ahol a kalkulátor 1000 €/év körüli összeget adott ki és van is irodájuk a Belliardon, szóval közel a munkahelyhez. Szimpatikus fiatalember, elfogadható szint feletti angolsággal pikpakk beverte a gépbe az adatokat, rányomta a vinyettot a 705-ösömre és közölte, hogy 1350€/éves biztosítás megkötéséhez gratulál és köszöni, hogy a Touringot választottam. Sitfak. Nem ezt beszéltük meg. Na mindegy - gondoltam magamban, én nem vakartatom le vele a vinyettot, inkább nem cserélem le a telefont, de legyen már meg végre az összes kibeba×ott pecsét és nyomat és mifene, legyen már végre autó ...

Így aztán minden rovatban megfelelő pöcséttel és vinyettával felszerelkezve visszamentem pénteken (02.20) az ADMINra, ahol elvették küzdelemem célját és értelmét, a 705-ösöt, és mondták, hogy megrendelik a rendszámot, szerdára (02.25) meglesz.

Szóval, az ügyintézés kész:


Hátravan a rendszámrendelés ...

... azaz már csak a rendszám átvétele az ADMINon - holnap megyek érte.

És fizetni kell majd a forgalombanlevési adót...


De - remélhetőleg - csütörtökön, 101 nappal a rendelés után meglesz Ő:

Mártika azt mondta, ha viszem a rendszámot ők megcsinálják a másikat (itt ugyanis, csak a hátsó rendszámot adja ki Őfelsége kormánya, az alattvaló felelőssége és kötelessége az első rendszám előállítása - de minden Mister Minit vállal rendszámgyártást). Szóval a Citroen előállítja grátisz az alattvalói rendszámot és becslése szerint, érkezésemtől számított 40-45 percen belül az új Berlivel távozhatom.

Csütörtökön megmondom, hogy tényleg így volt-e ...

1 megjegyzés:

TePN írta...

Hajrá! Én szurkolok, hogy sikerüljön!
Aztán sok-sok ezer balesetmentes kilométert kívánok!