2007. október 29., hétfő

Megjöttek az "Ősök"

A gyerekek már legalább három hete erre vártak ... és ma délelőtt már teljesen be voltak izgulva, mire végre megérkeztek Imola szülei.

Kiértünk a reptérre 11.20-ra, 11.30-ra volt a jegy szerint az érkezés, de a reptéri táblák szerint 11.28-kor már leszállt a gépük. Viszont a brüsszeli repülőtér - sajnos szokásos sebességű - csomagkiadó rendszere miatt csak valamivel több mint fél óra várakozást követően tűntek fel a kijáratnár a reptéren.

Az itt szokásos, de már régen nem tapasztalt eső fogadta őket, valamint a nagyok és én. Imola otthon maradt Szabival, mert különben be se fértünk volna, illetve az ebédhez kellett még készülődnie. Sajnos az időjárás nem túl biztató: az elkövetkező pár napra esőt ígér - és az itt kb. 100% valószínűséggel be is következik.



Vasárnapig maradnak, remélem jól töltjük majd együtt az időt, egy csomó programot tervezünk, bár szerdáig én még dolgozom, viszont csütörtök, péntek leáll a Bizottság, tehát lesz négy napunk együtt.

Nagyon sok finoságot hoztak, aminek én különösen örülök, hogy végre van már itt is rendes pálinkám, mert Apósom volt olyan előrelátó, hogy hozott egy adaggal + Anyósom volt kedves sütni egy csomó "kisperec" finomságot, ami itt nem igazán beszerezhető, pláne nem a Moszi néni féle.

A gyerekek nem tudnak betelni a sok ajándékkal, Geri annyi Thomas-os cuccot kapott (könvet, DVD-t, sőt még két mozdonyt is), hogy azt sem tudta melyikhez kapjon. Pancsi kapott egy szuper tornamezt - kb. azóta le sem veszi ... :) - és egy csomó mindent (üvegfestéktől kezdve, a színesceruzákon át, a nem is tudom mennyi mindenig).

Nincsenek megjegyzések: