2008. szeptember 4., csütörtök

Tűzriadó

Ma 12:30-kor a szokásos havi vijjogás risztotta fel a békésen szunyókálókat (nem, engem nem, mert én bőszen dolgoztam az EORI kérdőívemen) - tűzriadó sziréna próba volt az épületben.

De az igazi plusz az volt amikor 14:55-kor ismét megszólaltak a szirénák: Hűha, ez már nem előre bejelentett teszt! TŰZ VAN az épületben. Ezért aztán békésen dolgozgattam tovább, de a cipőmet azért felvettem és 2-3 perc szirénázás zajától elegem léve, kinéztem a folyosóra, ahol láttam, hogy a többi kolléga is ugyanazt gondolja mint én ("a francba, gyakorlat"). Így aztán lesétáltunk a De Meeus térre, és ott volt mindenki az épületből, természetesen a vasúti NCTS ülésre érkezett tagállami képviselők is … nekik is érdemes volt ma felkelni.

Sárga láthatósági mellényes kollégák irányították a tömeget (voltunk vagy háromszázan), illetve próbálták a szértszéledést / visszaszivárgás megakadályozni.

Miután bejárták az épületet, meggyőződtek annak ürességéről (eközben mi a De Meeus téren sütkéreztünk a napsütésben és beszélgettünk), visszatereltek az épületbe. Szóval a tűzkeresztségen is átestem immár … :)

Đ[email post]

Nincsenek megjegyzések: