2008. október 24., péntek

Fiúhétvége - első este

Szóval a múlt héten arra gondoltam, hogy ráférne Imolára egy kis pihenés, meg jó lenne Pancsinak is ha - hosszú idő után - lehetne egy kicsit csak az anyukájával, így kitaláltam, hogy az iskolaszünet első hétvégéjén menjenek haza Magyarországra és pihengessenek egy kicsit.

Így aztán ma este kivittük őket a fiúkkal a reptérre és a 20:20-as munkásbusszal repcsivel hazamentek, ami - mint látható - le is szállt már Budapesten.

Hazafele jövet a fiúk frankón eleludtak Etterbeek állomásnál, alig tudtunk feljönni, mert szegény Gerit nem tudtam ölben hozni (azt már foglalta ugyanis Szabi), és alig támolygott szegénykém. Mivel mindketten csak látszólag voltak ébren, a fiúhétvége első intézkedéseként kosznapot hirdettem, azaz nem volt nekik zuhanyzás, csakl átöltözés pizsibe. Viszont Geri nem akart kimenni Szabi altatásáról, mert azt mondta, hogy fél odakint, mert túlnagy a csend :). Ezért nem ment ki még Szabi vizespoharáért sem ... Így aztán kimentünk Szabival az ölben, bekapcsoltam valami focimeccset a Dunán, Geri levette a nadrágját, én letettem Szabit és mire kimentem a nappaliba Geri már megint aludt :). Nagynehezen felöltöztetem a pizsijébe, de nem akart elmenni aludni ("túl nagy a csend") és most itt alszik a TV előtt ... korán kezdi.

A programunk változatos és egyben kiszámíthatatlannak van tervezve, fogalmam sincs, hogy holnap mit fogunk csinálni, de valamit biztosan kitalálunk majd ...

Imoláék reggel mennek Debibe, és majd csak holnapután délután jönnek vissza (Pestre), ide Brüsszelbe pedig majd csak szerda reggel a hathuszas munkásbusszal repcsivel, mivel kedden este még megnézik (remélhetőleg) a Queen+Paul Rodgers koncertet. Hja kérem, bejött az élet nekik, de biztos, hogy mi is jól mulatunk majd, tekintve, hogy az Alkotmány néhány pontja módosításra került, mintpéldául: "Nincs beágyazás" :)

Nincsenek megjegyzések: