2008. október 26., vasárnap

Fiúhétvége - harmadik este

Egyben a második nap. Tegnaphoz hasonlóan, aktív nyugalomban telt a mai nap is. Mivel eléggé pocsék idő volt, ami délutánra esőt is eredményezett, a mai nap kimozdulása annyiból állta, hogy elmentünk délelőtt a GB-be. Tiszta szerencs, hogy ez vasárnap is nyitva van 12:30-ig.

A fiúk aránylag jól ettek ma, bár Szabi továbbra is kevesebbet eszik a maximumánál, de továbbra is a szemfog-jövetel a fő gyanúsított az étvágycsökkenésre.

Ami eléggé megtréfált minket ma reggel az az óraállítás volt, ugyanis Szabi nem állította át magát és a szokásos (mostmár) 5 óra körül ébresztett. Kivettem és szunyókált egy kicsit, kb 6:10-ig, de akkor már nem tudtam tovább az ágyban tartani, elvégre az már 7:10 a régi órája szerint. Napközben viszont az új időszámítás szerint csináltuk a dolgokat (bár 11 körül láthatóan megéheztek, de csak egy tejszeletet kaptak) és 8-kor volt lefekvés Szabinak (Gerinek fél kilenc körül). Remélem reggel nem lesz ötkor ébresztő.

Azért a fürdést már nagyon várta Szabi, de még volt ereje szaladgálni egy kicsit, amit meg is örökítettem, ime a videó:


---
A lányok otthon szintén jól vannak, már ismét Budapesten.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm a fotókat innen is onnan is! Jó volt látni Titeket. Remélem mindenki feltöltődve folytatja a szürke hétköznapok kiszínezését. Sok puszi! Pancsikám szeretlek, ha lesz újra szünet várunk Szolnokon, gyere el hozzánk is. J